labdarúgás előzetes

2018.03.09. 13:51

Bravúrra készül a Siófok Kisvárdán

A győri bajnoki siker (1-0) és a Honvédtól elszenvedett vereség (1-2) után az élvonalba készülő Kisvárda otthonában lép pályára a BFC Siófok, vasárnap 14.30 órakor.

Keszthelyi Zoltán

A listavezető MTK mögött második Várdaiak a feljutás szempontjából tíz pontos előnnyel várják ezt a bajnokit, míg a siófokiak kettőre vannak a kieséstől, vagyis egyértelmű a házigazdák a találkozó esélyesei. A helyzet azért nem ennyire egyszerű, hisz Kondás Elemér tanítványai az utóbbi öt tétmérkőzésükből csak egyet tudtak megnyerni. Az egész szezonban van három bajnoki vereségük, melyből kettőt ebben a periódusban gyűjtöttek be. Az őszt egy soproni ikszel (2-2), egy otthoni Puskás elleni Magyar Kupa vereséggel(0-1), egy óvári sikerrel (2-1) és egy hazai vereséggel a Győr ellen (1-3) zárták. A tavaszt pedig Egerszegi vereséggel (1-2) indították, pedig a télen négy új játékost is szerződtettek. A volt kaposvári Jánvári, a kispesti Soós és szerb Proticson kívül a stabilan az élvonalból játszó Stresniket is megszerezték Mezőkövesdről. A egerszegi ráadásul az első idegenbeli vereségük volt, melyen előnyről buktak el! Nehéz megítélni, mi is történik a várdaiakkal pontosan, milyen formában vannak, hisz két hete nem léptek pályára. Kondás Elemér szerint a kondícióval nincs baj, az egerszegi vereség során mindössze azt vette észre, hogy némely labdarúgója kapkodóan játszott és ez indokolatlan labdavesztéseket eredményezett. – Nincs tehát nagy baj – nyilatkozta a tréner. Hogy ez így van-e, vasárnap kiderül.

Meg kell jegyezni, az ősszel sok olyan meccset nyert meg a Kisvárda, melyen mondjuk úgy „nem focizta le ellenfelét”, most pedig mintha fordult volna a kocka. Siófokon is ez volta  helyzet, szoros meccsen bukott el a Siófok Kovács parádés gólja ellenére.

A siófokiak Kispesten öt veretlen – három bajnoki két magyar Kupa – meccs után kaptak ki újra, ám – mint Varga edző is elmondta – vállalható vereséget szenvedtek a bajnoktól. A balatoniaknak tehát optimistán várhatják a mérkőzést, ráadásul legutóbbi négy bajnokijukon – miként a két kupameccsükön a bajnok Honvédnak is – mindig rúgtak gólt. Ha most is így lesz, hátul pedig a Gál, Lorentz kettős Lázárral, illetve Szilágyival és remélhetőleg Farkassal kiegészülve jól teszi a dolgát, bizony okozhatnak meglepetést a sárga-kékek a külföldi labdarúgókkal felálló várdaiaknak, akik eddig csak a MTK-tól és a Szolnoktól kaptak ki saját közönségük előtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában