KE Cross Run

2018.03.28. 17:03

Teljesen új, nehezített pálya várja a terepakadályfutókat

– Új, a korábbinál is izgalmasabb és nehezebb pálya készül a II. KE Cross Run megméretlésre – hangsúlyozta Szerb György versenyigazgató csütörtökön, a Kaposvári Egyetemen tartott sajtótájékoztatón. Kaposvár egyetlen terep akadályfutó versenyére eddig közel 300-an nevezetek, így a résztvevők száma biztosan meghaladja majd a tavalyit. Jelentkezni április 5-ig lehet!

Sonline

– Jól látszik, hogy a tavaly először megszervezett KE Cross Run kinőtte magát, ez pedig megmutatkozik a nevezések számában is – hangsúlyozta köszöntőjében Végvári György, a Kaposvári Egyetem stratégiai- és oktatásfejlesztési rektorhelyettese. A jelentkezők száma már most megközelíti a háromszázat, tavaly összesen ennyi versenyző teljesítette a távot.

– A sikert mutatja az is, hogy a terep akadályfutás bekerült a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség hivatalos sportágai közé. Így április 14-én magyar bajnokokat is avatnak majd a KE Cross Runon – erről már Szerb György beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón. A versenyigazgató elárulta: egy teljesen új, a tavalyinál még izgalmasabb pálya készül, nehéz, de teljesíthető akadályokkal. A rendezvényt ezúttal is a Magyar Honvédséggel közösen szervezi meg a Kaposvári Egyetem.

– Lesz kifejezetten katonai akadály is, de erről nem árulhatunk el többet, legyen meglepetés – mondta Nevelős László alezredes. Horvát Jenő őrnagy pedig arról beszélt: különböző alakulatok is bemutatkoznak a versenyen és lesznek kísérő programok is, hiszen nem titkolt cél a katonai hivatás népszerűsítése a fiatalok körében.

Kaposvár egyetlen terep akadályfutó versenyét a város vállalkozásai is magukénak érzik. Így azon túl, hogy csapataikkal részt vesznek a megméretésen, komoly mintegy egymillió forintos szponzori támogatást is nyújtanak a szervezéshez. A megmérettetésre Borbás Zoltán kancellár, fővédnök jóvoltából a Kaposvári Egyetem minden munkatársa és hallgatója ingyenesen nevezhet az április 5-i határidőig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában