Labdarúgás NB II.

2018.05.03. 22:07

A csereember, Sinanovic elvette a Siófok veretlenségét

Vége a siófokiak nagy sorozatának; hat veretlen bajnoki után egy, már a hosszabbításban kapott góllal elbuktak Nyíregyházán. Gyirmót után már másodszer nem jött össze a siófoki gól vendégként!

Keszthelyi Zoltán

Nem volt érdemtelen a hazai siker, hisz a találkozó első ötven-hatvan percében több lehetőségük is volt a gólszerzésre! Rezes kísérleténél (26.p) a kapufa, Pekár távoli szabadrúgás utáni, léc alá tartó labdájánál (36.p), illetve Hornyák fejesénél (50.p) pedig Balajcza volt, aki kisegítette a vendégeket. Mindhárom nagy lehetőség volt, de volt még egy Hornyák fejes is, ám a támadó rosszul találta el ziccerben a játékszert, ami mellé ment (37.p). Siófoki oldalon viszont mindössze egy Bévárdi kísérletet lehetett feljegyezni, igaz Jovának nagyot kellett nyújtózkodnia (42.p).

A bosszantó az ebben a vereségben, hogy az utolsó mintegy fél óra már a balatoniaké volt, akik átvették a játék irányítását! Vólent beállásával már fent tudták tartani a labdát az ellenfél térfelén, több veszélyes akciójuk is volt, sőt Bévárdi révén be is találtak, ám les miatt- jogosan – nem adták meg a gólt. Letelt már a rendes játékidő és talán már a balatoniak is úgy gondolták, hogy biztosan ponttal távoznak Nyíregyházáról, amikor egy felívelt labdát Lorentz nem „takarított el” Sinanovic elől és a cserként beálló támadó elvitte mellette a labdát és a későn érkező Balajcza mellett a hálóba lőtte.

Egy biztos többet tettek a sikerért a hazaiak, a vendégek ezúttal tompábbnak tűntek ellenfelüknél, így véget ért a hat meccsből álló veretlenségi sorozatuk, az utóbbi három fordulóban immár kétszer, Gyirmóton és most Nyíregyházán maradtak rúgott gól nélkül, anélkül pedig nehéz nyerni.

 

 

Merkantil Bank Liga NBII – 33. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – BFC Siófok 1–0 (0–0)

Nyíregyháza, Városi Stadion, 890 néző. Vezette: Bogár Gergő (Pápai Zoltán, Berényi Ákos)

Nyíregyháza Spartacus FC: Jova – Hinora, Fodor F., Pejovic (Ötvös – 82.p.), Forró – Pekár, Csilus T. (Szabó B. – 74.p.), Kártik, Kesztyűs (Sinanovic – 82.p.), Rezes – Hornyák. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás.

BFC Siófok: Balajcza – Szilágyi, Fehér Zs., Lorentz (Berde – 93.p.), Hidvégi – Lénárt (Vólent – 51.p.), Gál M. – Bévárdi, Petneházi, Nemes – Elek B. (Lázár Zs. – 89.p.). Vezetőedző: Varga Attila.

Gólszerző: Sinanovic (91.p.)

 

 

 

 

 

 

 

Varga: ahol tartok, ott jó helyen vagyok!

 

A nyíregyházi bajnoki előtt Varga Attila nyilatkozott az M4 televíziónak, mely szerint jövőre is ő dirigálja az együttest.

 

- Jelen pillanatban nem gondolkozom az NBI-ben, mert szeretem betartani a lépcsőfokokat, s úgy gondolom, ahol tartok, ott jó helyen vagyok. Fejlődnöm kell nekem is, ugyanúgy, ahogy a csapatnak is. Ezért dolgozom, tanulok, most végzem a pro licencet. Most hosszabbítottam szerződést Siófokon a következő évre. A jövő tervei között természetesen szerepel az élvonal, de majd meglátjuk, mit hoz az élet. Én nagyon szeretnék odakerülni, ha sikerül, sikerül, ha nem, akkor a másodosztályban szeretnék nagyot alkotni.„

Messze még az álom, hogy az Újpest vezetőedzője legyen?

- Nem vagyok egy álmodozó, érzelgős típus, ha felkérnek rá és jön a lehetőség, akkor annak úgyis úgy kell lennie. Jelen pillanatban nem gondolkozom semmi ilyesmiben, sem másik csapatban. Egyetlen egy célom van, mindenképpen bent tartani a Siófokot és a következő szezonban egy új csapatot építve új célokért küzdeni és a lehető legjobban szerepelni.

11. a csapat, mégis hátrafelé nézegetnek?

- Sajnos kell még, igen. Azért most már inkább nyugalom van, mert az elmúlt két hétben bebizonyítottuk, hogy a nehéz és szoros mérkőzéseken is tudunk jó teljesítményt nyújtani, illetve az is bebizonyosodott, hogy a csapat fejlődött annyit, hogy bárhol, bárkinek képes gólt lőni. A lényeg, hogy buta gólokat ne kapjunk. Ha nem kapunk gólt és rúgunk egyet, akkor természetesen megnyertük a mérkőzést, ez a mai napra is vonatkozik. Úgy készültünk, hogy megpróbáljuk legyőzni a Nyíregyházát, s azzal már a bentmaradás kapujában át is léphetnénk azt a küszöböt, amire szükségünk van.

Motiválja a csapatot, hogy most a TV nézőknek is megmutathatják magukat?

- Kértem őket, hogy lehetőleg ne motiválja... Ez egy eléggé fiatal csapat ahhoz, hogy most mindenki élete meccsét akarja játszani, abból kaotikum lenne... Kértem, hogy mindenki saját magát adja és tartsa be a taktikai utasításokat. Ha ez így lesz, akkor sikeresek lehetünk. Jó érzés, hogy a TV nézőknek megmutathatjuk, hogy hol tartunk, de ennyi és nem több.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában