Labdarúgó NB III.

2018.05.12. 19:04

Fordított, de mégis kikapott a Rákóczi Veszprémben

A kiesőhelyen álló VLS Veszprém otthonában lépett pályára a Kaposvári Rákóczi FC az NB III. Nyugati csoportjának 27. fordulójában. A somogyi zöld-fehéreknek sikerült fordítaniuk, amit a hazaiak is megtettek, így otthon tartották a három pontot.

Klein Péter

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, próbálták meglepni a listavezető Rákóczit, amely az első negyed órát követően átvette a mérkőzés irányítását. A vezetést mégis a veszprémiek szerezték meg: Gunther Zsolt tértölelő indítását Köböl Máté vette mellre, majd kilőtte a jobb alsót. Nem váratott sokat magára a Rákóczi válasza, három perccel később Ivancsics Gellért beadását Andorka Péter félollózó mozdulattal juttatta a bal alsóba. A szünetig Ivancsics Gellért, Kollega Krisztián és Andorka Péter is átlövésében is volt veszély, de döntetlennel vonulhattak szünetre a felek.

A második félidőben tovább növelte előnyét a Kaposvár: Szakály Attila szabadrúgását követően Ur László fejelte a labdát Andorka Péternek, aki közelről szerezte meg saját maga és csapata második találatát. Nem sokkal később Slakta Balázsnak kellett nagyot nyújtózkodnia Vass Szilárd kapáslövésénél, majd Andorka Péter ziccerénél csak centik hiányoztak a mesterhármashoz. A hajrában Irmes Dávid jól helyezett szabadrúgásával előbb egyenlített majd Vass Szilárd átadásából, Czimbalmos Zalán lövésével a vezetést is megszerezte a Veszprém, az akkor már tíz emberrel játszó Rákóczi ellen. Az utolsó percekben Andorka Pétert is kiállította a játékvezető, de a kaposváriak, így is mindent megtettek a pontszerzésért. A végletekig kiélezett találkozót végül a kiesés ellen menekülő hazaiak nyerték meg, így megszakadt a Kaposvári Rákóczi FC tizenhat mérkőzéses győzelmi sorozata.

 

VLS Veszprém–Kaposvári Rákóczi FC 3–2 (1–1)

Veszprém, Egyetem Városi Stadion, 200 néző. V.: Kovács J. Z. (Nagy M., Rózsa).

VLS Veszprém: Kis T. – Szabó T., Gulyás, Erőss, Gunther – Köböl (Irmes, 66. p.) – Balázs R., Vass Sz., Lupták (Kelemen B., 55. p.), Szabó B. (Czimbalmos, a szünetben) – Bognár B. Vezetőedző: Vágó Attila.

Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Nagy J., Ur, Lakatos G., Hadaró (Rajczi, 91. p.) – Szakály A., Godzsajev (Vachtler, a szünetben) – Sóron, Ivancsics, Kollega K. (Sárközi K., 54. p.) –Andorka. Vezetőedző: Deákvári Antal. Edző: Waltner Róbert.

Gólszerzők: Köböl (22. p.), Irmes (84. p.), Czimbalmos (87. p.), illetve Andorka (25. és a 61. p.).

Kiállítva: Sóron (84. p.), Andorka (88. p.).

Sárga lap: Bognár B. (36. p.), Kelemen B. (60. p.), Gulyás (77. p.), illetve Szakály A. (28. p.), Sárközi K. (58. p.), Sóron (80. p.), Lakatos G. (83. p.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában