Labdarúgó NB II.

2018.05.04. 18:14

A Dorog ellen javíthat a Nyíregyháza ellen botló BFC Siófok

Hat veretlen bajnoki után Nyíregyházán egy hosszabbításban esett góllal kikapott a BFC Siófok, ám máris itt az újabb, nagyon fontos feladat, hisz vasárnap, 17 órakor a kiesés elől menekülő Dorogot fogadják.

Keszthelyi Zoltán

A nyíregyházi találkozó nem is a vereség miatt, ami benn volt a pakliban miután ezúttal nem volt bent a csapatban az „X faktor”, hanem Varga Attila nyilatkozata miatt marad emlékezetes. Nincs még meg ugyan a bennmaradás, ám a klubbal már korábban szerződést hosszabbító tréner ugyanis „kiteregette a szennyest”, mondjuk úgy nem a legjobb színben tüntette fel a gól előtt hibázó Lorentzet, akit a három perces hosszabbítás letelte előtt 30 másodperccel le is cserélt.

– Ez volt az utolsó csepp a pohárban, végérvényesen elvágta magát – fogalmazott a tréner arról a labdarúgóról, aki nála alapember volt.

Varga Attila edzővel 23 bajnokit játszott a csapat, ebből huszonegyen ott volt Lorentz, ráadásul vele ezeken 31 pontot gyűjtöttek. Vélhetően nem a nyíregyházi vereség lehetett a nyilatkozatot kiváltó ok, hisz a hiba a játék része, hibáznak a labdarúgók és persze az edzők is. A balatoniaknál egyébként is akad olyan labdarúgó, aki az átlagnál nagyobbakat hibázik mégis lehetőséget kap és nem a fiatal szabály miatt.

Nem Lorentz az első, akivel konfliktusba került Varga Attila, Kozmát például az óváriak elleni hazai bajnokin „utasította” játék közben, hogy azonnal hagyja el a pályát! Szerencsére nem tartotta be az edzői utasítást, megvárta a cserét, ám az volt az utolsó bajnokija siófoki színekbe,n pedig nem váltak szét a játékos és a klub útjai.

A nyíregyházi találkozó hatmeccses veretlenségi sorozatnak vetett véget, ám ennél sokkal fontosabb a Dorog elleni hazai mérkőzés. A balatoniak öt pontra vannak a kieséstől és ha be akarják biztosítani a másodosztályú tagságukat, arra most itt a remek alkalom, egy ideális ellenféllel szemben.

A dorogiak mindössze 11 pontot szereztek tavasszal, vendégként tavaly szeptemberben nyertek utoljára, Sopronba. Az eddigi tizenhat idegenbeli meccsükből csak ezt az egyet tudták megnyerni. Óriási meglepetés lenne, ha el tudnák vinni a három pontot Siófokról, ahol sorozatban immár a tizenegyedik nyeretlen bajnokijuk játszhatják vendégként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában