mezeket fel!

2018.06.19. 19:36

Irány az NB II.! Elkezdte a felkészülést a Rákóczi

Munkába álltak a Kaposvári Rákóczi FC játékosai. A másodosztályba feljutott kaposváriakra igen kemény hathetes felkészülés vár.

Klein Péter

A kicsivel több mint kéthetes pihenőt követően újra munkába álltak a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgói. Az NB III. Nyugati csoportját megnyerő somogyi zöld-fehérek július végétől már a másodosztályú bajnokságban kezdik meg szereplésüket. A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a most következő szezontól újra lehet UEFA A-licenccel vezetőedzői pozíciót betölteni a másodosztályban, így a nemrég sikeres vizsgát tett Waltner Róbert irányításával kezdte meg a felkészülést a Rákóczi. A volt válogatott támadó kedden írta alá szerződését, melyet a játékosok vastapssal fogadtak.

– Sokakat foglakoztatott az a kérdés, ki lesz a csapat vezetőedzője – mondta a Rákóczi-stadionban tartott sajtótájékoztatón Herczeg Erik, a Kaposvári Rákóczi FC ügyvezető-elnöke. – Örömmel jelentem be, hogy Waltner Róbert megszerezte az A-licencet, így az NB II.-ben is ő, valamint másodedzőként ifj. Petrók Viktor irányítja majd a csapatot. Nehéz szezonon vagyunk túl, melyben sikerült kiharcolnunk a feljutást, így új kihívások elé nézünk.

 

Amíg a labdarúgók pihentek, addig a klub vezetői gőzerővel dolgoztak, s ennek eredményeképp több új játékos is képbe került a Rákóczinál, de egyelőre egy labdarúgó érkezését sem jelentették be. – Számos labdarúgóval tárgyalunk, de még csak szóbeli megegyezésekig jutottunk, így nem akarjuk nyilvánosságra hozni a neveket – mondta Herczeg Erik, aki hozzátette: nem akarják elsietni az igazolásokat.

– Hat hetes felkészülés vár a játékosokra, melynek az első négy hete igen kemény lesz, az utolsó kettő pedig a frissítésről szól majd – mondta Waltner Róbert, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. – A felkészülés során egy olyan csapatot akarunk kialakítani, amelynek van tartása. Remélem, az NB II.-ben is büszkén viselhetik a játékosok a Rákóczi-mezt. A maximumot akarom kihozni a labdarúgókból, ha ez a tizedik vagy a tizenkettedik hely az sem baj, de akár egy olyan szezont is futhatunk, mint két éve a Leicester City.

– Az NB II. más kávéház, itt nem lesz majd annyi helyzetünk, mint az NB III.-ban – hangsúlyozta Waltner Róbert. – Komolyabb együttesek ellen, kiélezettebb meccseket fogunk játszani. Az NB II. előző szezonjában sok csapat sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, remélem, mi nem kerülünk ilyen helyzetbe, s még csak a kiesés szele sem fog megérinteni minket. Egy stabil csapatot akarunk építeni és ezért mindent megteszünk.

– Az NB III. Keleti csoportjából feljutó Monor jelezte, hogy szívesen játszana velünk egy edzőmérkőzést, így kicsit változik a felkészülési program – tudtuk meg Takács Róberttől, a klub technikai vezetőjétől. – Az eldőlt, hogy július 11.-én nem a Csákvárral játszunk, de ebben az időpontban mindenképp szeretnénk hazai környezetben mérkőzést vívni, mivel az Ifjúsági Futball Fesztiválra közel harminc nemzet játékosai érkeznek Kaposvárra, akiket szívesen látnánk a stadionban. Az első bajnoki mérkőzésünket szeretnénk hazai pályán játszani, s közben a Magyar Labdarúgó Szövetség tervezett programjából az is kiderült, hogy az NB II.-es fordulókat továbbra is vasárnap rendezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában