Merkantil Bank Liga NB II.

2018.08.22. 20:39

Támadó középpályást igazolt a Rákóczi

Új labdarúgó csatlakozott a Merkantil Bank Ligában szereplő Kaposvári Rákóczi FC együtteséhez. A somogyi klub egy évre kölcsönvette az NB I.-es Mezőkövesd-Zsóry FC játékosát, Nagy Richárdot.

Klein Péter

A támadó középpályás Vácon töltötte az előző szezont, s a csapatával a tizedik helyet szerezte meg az NB II.-es bajnokságban. A 24 éves labdarúgó ősszel még alapembernek számított a váciaknál, hiszen 21 mérkőzésen lépett pályára, melyeken négyszer volt eredményes, de mivel nem hosszabbította meg szerződését kegyvesztetté vált. Ezt követően pedig Mezőkövesdre igazolt.

– Két éves szerződést írtam alá Mezőkövesden, de a több játéklehetőség érdekében úgy gondoltuk a menedzseremmel, Tóth Lászlóval és Kuttor Attila vezetőedzővel, hogy az lenne a megfelelő döntés, ha egy évig az NB II.-ben játszanék – fogalmazott Nagy Richárd. – Így jött a kaposvári lehetőség. A Kaposvári Rákóczi egy nagy múltú klub, komoly célokkal. Waltner Róbert irányításával pedig remek szakmai munka folyik az együttesnél, így abszolút motiváltan érkeztem ide. A csapatból ráadásul sok játékost ismerek, így könnyű lesz a beilleszkedés.

– Szeretnék minél többet játszani és segíteni a csapatot – folytatta a Mezőkövesdről igazolt labdarúgó. – A gólokkal és a gólpasszokkal sem akarok adós maradni, de mindig az a legfontosabb, hogy a csapat sikeresen szereplejen, hiszen egy játékos csak ekkor nyújthat jó teljesítményt.

– A bent maradást biztosan sikerül elérni, de úgy gondlom, hogy ez a keret simán a tizenkettedik hely fölött végez majd, sőt egy kisebb bravúrral az első nyolcban is zárhatunk – válaszolta Nagy Richárd arra a kérdésünkre, mire lehet képes az újonc Rákóczi a jelenleg is zajló pontvadászatban.

Herczeg Erik, a Kaposvári Rákóczi FC ügyvezető-elnöke elmondta Nagy Richárd leigazolásával a középpályát kívánták megerősíteni.

A klubbal kapcsolatos további hír, hogy sajtóinformációnk szerint Ivancsics Gellért és Horváth Adrián is távozik a kaposváriaktól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában