Kézilabda NB I., nők

2018.09.22. 20:35

Letarolta az Érdet otthon a Siófok KC

Ez sima volt; a vendégek mindössze húsz percig voltak partiban a Siófok KC csapatával. Perianu hosszú sérülése után első gólját lőtte a szezonban, de a fiatalok is lehetőséget kaptak.

Keszthelyi Zoltán

Siófok KC–Érd 34–22 (13–11)

Siófok, Kiss Szilárd Aréna, 1200 néző. Vezette: Sándor, Szikszay.

A legutóbbi szezonban harmadik Érd jó kezdett, nyolc perc után ötgólos előnybe került, ám számukra itt véget is ért a találkozó. A szünetig hátralévő huszonkét percben ugyanis hat gólra futotta tőlük, így a Siófok KC fokozatosan ledolgozta a hátrányát, majd a huszadik percben már a hazaiaknál volt az előny. A szünetre a vendégekre nézve hízelgő kétgólos hazai előnnyel mentek a csapatok, a hazaiak közül Jezic négy és Nze Minko három góllal vette ki a részét a tizenhárom találatból.

 

A fordulás utáni első perceket 6–2 arányban nyerte a Siófok KC, mely ezzel gyakorlatilag le is zárta a mérkőzést! A tízgólos különbség már tizenkét perccel a lefújás előtt kialakult, a legnagyobb különbség pedig tizenhárom volt a két klub közt.

A fordulás után Nze Minko és Kobetic is ellenállhatatlan volt, ketten együtt tizenegy gólt értek el. Igaz mindenki hozzátette a magáét, hisz ebben a játékrészben kilencen is bevették az érdi kaput. A kilencben pedig ott volt Perianu, akinek ez volt a szezonban az első találata, a visszatérése nagy hasznára lehet az együttesnek, mely legjobbjának a lefújás ezúttal Geiger Melindát választották.

– Jó kapusteljesítmény és védekezés volt a siker alapja – mondta Tor Odvar Moen, a Siófok KC edzője, aki kiemelte, hogy a legutóbbi verség után nagyon várták a bizonyítási lehetőséget.

– Jobbak voltak nálunk – értékelt Szabó Edina, az érdi tréner. – A küzdés rendben volt, a második félidőben közelebb is kerülhettünk volna ellenfelünkhöz, ám ebben a játékrészben nem volt hatékony a védekezésünk. Várjuk, hogy visszatérjenek az „embereink”, hogy összeálljunk. A vereség ellenére sok pozitívumot is láttam, a játékosok közül sokan például komoly tapasztalatot szerezhettek, hisz nem kaptak még főszerepet éles mérkőzésen, így most átestek a tűzkeresztségen.

Siófok KC: Solberg –Böhme 2, Gonzalez 1, Nze Minko 8(1), Drabik 1, Kobetic 8, Aoustin 2. Csere: Dedu (kapus), Jezic 5, Geiger 4, Khmyrova 1, Elghaoui 1, Perianu 1, Barkóczi, Sárosi. Edző: Tor Odvar Moen.

Érd: Foggea – Krpez-Slezak 8(3), Kiss N. 2, Tóth G. 2, Kisfaludy 4, Jerabkova 3, Gávai. Csere: Simon 1, Lavko, Schatzl 2, Reizinger. Edző: Szabó Edina.

Kiállítások: 6(4), illetve 4(4) perc.

Hétméteresek: 2/1(2/1), illetve 3/3(2/2).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában