Kézilabda EHF-kupa

2018.10.20. 20:52

A cél teljesítve: otthon is megverte a Vácot a Siófok

Kettős győzelemmel, tizenkilenc gólos különbséggel jutott az EHF kupa harmadik fordulójába a Siófok KC a Vác ellenében. A visszavágó első félidejében még tartották magukat a vendégek, a másodikban már nem

Keszthelyi Zoltán

Siófok KC–GVM Europe-Vác 32–26 (15–15)

Siófok, 900 néző. V.: Beqiri, Krasniqi (koszovóiak).

Nem volt könnyű mérkőzés siófoki szempontból, hiszen az odavágót tizenhárom góllal nyerték, vagyis a továbbjutás már eldőlt, ráadásul Kobeticék fejében vélhetően már a szerdai, Bajnokok Ligája-győztes Győr elleni hazai bajnoki is ott motoszkált.

 

Talán ez utóbbiaknak is köszönhetően az első félidő nem is sikerült a legjobban, hosszú ideig vezettek a vendégek, ám Aoustin találatának köszönhetően döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

Sok volt a tizenöt kapott gól, hisz ennél többet az első félidőben csak egyszer, épp a Váctól kaptak a balatoniak a két klub bajnokiján. Ezúttal persze ez is belefért, nem számított, hisz óriási előnyben játszottak a házigazdák az odavágón kiharcolt tizenhárom gólos sikernek köszönhetően.

A fordulás után aztán a védekezését is összerántott a Siófok és a váciaknak ezzel véget is ért a találkozó. A negyvenhetedik percben Sárosi gólja után már nyolccal vezettek a házigazdák (25-17), vagyis összesítésben már huszoneggyel. Az említett fordulás utáni 17 percben ezúttal csak Szondi és Souza találtak be a váci részéről. A hátralévő időben már jöttek a piros-kék gólok elsősorban Souza révén, így némileg közelebb zárkóztak, így végül „csak” hattal kaptak ki.

A balatoniak mellett a Dunaújváros is bejutott – szintén kettő sikerrel a svájci Spono ellenében – az EHF kupa harmadik körbe, ahol az Érd is csatlakozik a mezőnyhöz.

Siófok KC: Dedu – Geiger 1, M. González 3, Nze Minko 5 (1), Drabik 1, Kobetic 2, Aoustin 4. Csere: Silje Solberg 1 (kapus), Perianu 1, Hmirova 3, Jezic 1, Janjusevics 4, Al-Gaui 3, Sárosi 3, Barkóczi. Edző: Tor Odvar Moen.

GVM Europe-Vác: Arenhart – Diószegi 2, Hámori 1, De Souza 9 (4), Helembai F. 2, Kácsor 6 (1), Radoszavljevics 3. Csere: Suba, Bukovszky (kapusok), Szabó K., Iván E., Szamoránsky P. 1, Szondi 2, Jovetic, Káldy, Sziráki. Edző: Szilágyi Zoltán.

Kiállítások: 2, ill. 2 perc

Hétméteresek: 1/1, ill. 6/5

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában