2018.10.29. 09:14
A diósgyőriek is fejet hajtottak
Továbbra is szettvesztés nélkül menetel az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese, amely vasárnap este Miskolcon a Diósgyőri VTK csapatát verte magabiztos játékkal.
A mérkőzés elején még tartotta a lépést, sőt, vezetett is a házigazda miskolci együttes – a soraiban az előző (két) szezonban még kaposvári színekben szerepelt Sitkey Mariannal –, ám a nyitójátszma végül kiütés lett. A második felvonás is nagyon egysíkú volt, amikor is 14 pontig jutottak a hazaiak. Az utolsó, harmadik játékrészben (az elsőhöz hasonlóan) ismét 15 pontot engedélyezett ellenfelének a Szasa Nedeljkovics vezette 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese.
A vasárnap esti miskolci találkozó egyértelmű pozitívuma, hogy a sokáig sérüléssel bajlódott válogatott Leidgeb Noémi – ha csak rövid időre is – a harmadik szettben újra visszatért a pályára. Kanizsai Dorottya viszont ezt a mérkőzést is kihagyta, s Császár Norina is hiányzott.
Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem továbbra is őrzi a veretlenségét úgy, hogy eddig még szettet sem tudtak tőle lopni az ellenfelei. Folytatás vasárnap 16 órakor hazai pályán, amikor is a Bp. Testnevelési Egyetem SE egylete lép majd fel a somogyi megyeszékhelyen.
Diósgyőri VTK–1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 0–3 (–15, –14, –15)
Miskolc, Generali Aréna. V.: Suba, Jámbor T.
Diósgyőri VTK: Kiss V. (1), Kovács E. (8), Kiss E. (5), Sitkey (3), Kundrák (10), Szajkó (6). Csere: Nagy Zs. (liberó), Nagy D. (liberó), Nemes R. (–), Bertók (–), Dömsödi (–), Egri (–). Vezetőedző: Toma Sándor.
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem: Csesjlar (3), Szívós I. (9), Harmath (2), Miklai (10), Iricanin (14), Vacsi (7). Csere: Hegyi B. (liberó), Héri (liberó), Horváth A. (3), Kalmár V. (–), Leidgeb (–). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.
A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 8–7, 11–16, 13–21, 15–25.
2. játszma: 6–8, 10–16, 12–21, 14–25.
3. játszma: 4–8, 6–16, 12–21, 15–25.