Röplabda NB I., nők

2018.10.22. 20:44

Csak a harmadik szett volt szoros

Bár a harmadik játszma sorsa csak némi túlórázás után dőlt el, végül a Budaörsi DSE elleni meccsét is játszmaveszteség nélkül hozta a szerb Szasa Nedeljkovics vezette 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem társulata.

Fenyő Gábor

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem–Budaörsi DSE 3–0 (17, 14, 25)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 350 néző. V.: Gyulai G., Bibok.

Küzdött, hajtott becsülettel a vendég Budaörsi DSE együttese, dicséretes volt a mezőnymunkájuk, ám már a nyitójátszmában érezni-látni lehetett, hogy a két csapat nem egy súlycsoportot képvisel.

A második felvonást Radomszki Boglárka három ásza vezette fel, ám a szett végére még nagyobb lett a különbség, mint volt az első játékrészben. Kristina Cesjlar a tőle megszokott magabiztossággal és eleganciával osztotta el a labdákat, honfitársa, Nevena Iricanin és a csapatkapitány Miklai Zsanett testesítette meg a nehéztüzérséget, Császár Norina is tisztességgel szaggatta a padlót, Vacsi Evelin kíméletlenül osztogatta a takarókat, Harmath Zsófia is fontos pontokat szerzett, s a liberó szerepkörében ténykedő Hegyi Biankától és Héri Sárától is láttunk szép megoldásokat.

 

Sokáig úgy tűnt, hogy a harmadik felvonásban sem lesz gond, hiszen a házigazda somogyiak diktálták a tempót. A Radomszki Boglárka vezényelte budaörsiek azonban a hajrában befogták kaposvári ellenfelüket, és – miután a csereként érkezett feladójuk, Földesi Vivien két ászt is elhelyezett – kétszer is szettlabdához jutottak. Amikor nagyon kellett, akkor kért főszerepet Miklai Zsanett, aki a végén ugyancsak két ásszal kínálta meg az ellent, lezárva így a 69 perces találkozót.

Folytatás vasárnap este 18.45 órakor Miskolcon a Diósgyőri VTK ellen.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem: Cesjlar (4), Császár N. (9), Harmath (4), Miklai (17), Iricanin (17), Vacsi (8). Csere: Hegyi B. (liberó), Héri (liberó), Horváth A. (–). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

Bdaörsi DSE: Jurászik (1), Tóth E. (8), Ostorházi (3), Balabás (1), Radomszki (12), Kilyénfalvi (6). Csere: Mauer (liberó), Herendy (liberó), Pisák (1), Molnár A. (2), Földi V. (4). Vezetőedző: Fekete Krisztina.

Szövetségi kapitány a lelátón

A kaposvári találkozóra kíváncsi volt Jan de Brandt, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya is. A belga szakember járja az országot, s a somogyi megyeszékhelyen elsősorban a házigazda 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem két nyári új igazolására, a válogatott Vacsi Evelinre és Miklai Zsanettre volt kíváncsi (a sérült Leidgeb NoémiKanizsai Dorottyával együtt – ezt a meccset is kihagyta).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában