Labdarugó NB II.

2018.10.28. 19:22

Fordított és nyert a Rákóczi

A Budafoki MTE együttesét fogadta a Kaposvári Rákóczi FC a Merkantil Bank Liga NB II. tizennegyedik játéknapján. A somogyi zöld-fehérek korán hátrányba kerültek, de két nagyszerű találattal fordítottak és újabb három pontot zsebelhettek be.

Klein Péter

A Rákóczi a negyedik, míg a Budafok a tizenhatodik helyről várta a vasárnapi bajnoki mérkőzést. A hazaiak tehát sokkal kedvezőbb pozícióból vágtak neki találkozónak, s ezt érezni lehetett az első perctől fogva. Waltner Róbert tanítványai bátran nekimentek a Budafoknak, azonban a vendégek kontrák igen veszélyesnek bizonyultak. Sőt, egy elvesztett labda után fölénybe kerültek a kapu előtt, s Kercsó Bence közelről a hálóba gurított. A fővárosi találatot követően megélénkült a mérkőzés. A Rákóczi még több erőt fektetett a gólszerzésbe, ami még a szünet előtt megtérült. Beliczky Gergő egy egyéni akció után kevéssel emelt a kapu mellé, majd pár perc múlva Hadaró Valentin nagy bedobását követően kapásból vágta a hálóba a labdát. Döntetlennel vonulhattak szünetre a felek, igaz ehhez kellett az is, hogy Oláh Bálint nagy helyzetben hibázzon.

 

A második félidő elején Vachtler Csaba szabadrúgása pókhálózta ki a bal felsőt, így fordítani tudott a Rákóczi. A bekapott gól megfogta a Budafokot, de ezt nem tudták kihasználni Bíró Dominikék. Pedig helyzetet megvoltak, hiszen Tömösvári Bálint közelről a kapusba lőtt, Vachtler Csaba távoli lövését a léc alól tolta ki Szabó Balázs. Sőt, Bíró Dominik buktatását követően egy jogosnak tűnő tizenegyest sem kapott meg a Rákóczi. A hajrában így izgulnia kellett a hazai szurkolóknak, akik végig biztatták a kedvenceket, s kiszurkolták az újabb Rákóczi-sikert. A hosszabbításban elszabadultak az indulatok több játékos is összeszólalkozott a pályán, majd kisebb dulakodás is kialakult, ami után Zsiga Ervint kiállította a játékvezető.

A kaposváriak továbbra is szárnyalnak a bajnokságban, az újonc együttes ugyanis az első forduló óta nem talált legyőzőre.

Kaposvári Rákóczi FC–Budafoki MTE 2–1 (1–1)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 750 néző. V.: Böcskei (Kis Z., Legeza).

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Lakatos G. (Fodor M., a szünetben), Hadaró – Nagy J., Szakály A. – Nagy R. (Zsiga, 63. p.), Beliczky, Bíró D. (Horváth F., 83. p.) – Tömösvári. Vezetőedző: Waltner Róbert.

Budafoki MTE: Szabó B. – Margitics, Króner, Gohér, Kirják – Vass M., Oláh B. (Vankó, 79. p.) – Kovács D. (Boros G., 61. p.), Filkor, Kercsó – Pölöskei P. Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

Gólszerzők: Beliczky (35. p.), Vachtler (47. p.) illetve Kercsó (14. p.).

Kiállítva: Zsiga (93. p.)

Sárga lap: Nagy J. (93. p,), illetve Króner (39. p.), Oláh B. (70. p.), Kirják (80. p.), Vankó (93. p.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában