Röplabda

2018.11.28. 14:44

Csütörtökön és pénteken is pályára lép a Fino Kaposvár

Tovább folytatódik az elmúlt hetek feszített programja: ezen a héten újabb két tétmérkőzés vár a Fino Kaposvár férfi röplabdázóira.

Sonline

A rekordbajnok Fino Kaposvár kaposváriak csütörtökön 18 órakor a városi sportcsarnokban fogadják a Székesfehérvári MÁV Előre gárdáját Magyar Kupa negyeddöntő-visszavágón, másnap 17 órakor pedig, immár bajnoki összecsapáson, Dunaújvárosban lépnek majd pályára.

A Fino Kaposvár a múlt héten, a MÁV Előre pályáján tudtak nyerni 3–1 arányban így fél lábbal már a legjobb négy között érezhetik magukat a kupában. A továbbjutáshoz természetesen le kell játszani a visszavágót is, és a somogyiak hazai környezetben sem szeretnének hibázni.

– Ezen a héten sem pihenhetünk, és szeretnénk folytatni jó sorozatunkat a Magyar Kupában is – fogalmazott Demeter György vezetőedző. – Ugyanazt a fegyelmezett, taktikus játékot várom a fiúktól, mint legutóbb, a Sümeg elleni bajnokin. Ha nem engedjük kibontakozni ellenfelünket, meglehet a győzelem és vele a biztos továbbjutás is. Nagy Péter térdét továbbra is kíméljük, a többiek játékra készek.

Ha a Fino Kaposvár továbbjut, az elődöntőben a Kecskemét–Szolnok párharc győztesével, vagyis a papírforma szerint az örök rivális kecskemétiekkel találkozik majd.

Pénteken is pályára szólítják a Demeter-legénységet: 17 órától az a Dunaferr lesz az ellenfél Dunaújvárosban, amelyet szinte kizárólag utánpótláskorú röplabdázók alkotnak. A papírforma kaposvári sikert ígér, de ezen a délutánon is elengedhetetlen lesz a megfelelő összpontosítás a küzdőtéren.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában