Merkantil Bank Liga NB II.

2018.11.30. 13:40

Helycserés támadásra készül a BFC Siófok

Nagyon fontos, alsóházi rangadót vív a BFC Siófok a bajnoki tabellán tizennegyedik Cegléd otthonában Tiszakécskén, vasárnap, 13 órakor.

Keszthelyi Zoltán

Ha a BFC Siófok nyerni tudna idegenben a Cegléd ellen – amire eddig még nem volt példa, pedig négyszer is próbálkoztak – a két klub helyet cserélhetne a tabellán. Ez azonban nem lesz könnyű, még akkor sem, ha a házigazdák egyik legjobbja Albert sérülés, illetve Asztalos eltiltás miatt nem is játszhat.

A hetedik fordulóig nyeretlen, négy pontot szerző klub ugyanis amióta megvált edzőjétől Klausz Lászlótól nagy menetelésben van; Nagy Tiborral tíz forduló alatt tizenöt pontot szereztek és az utolsó, huszadikról a tizennegyedik helyig zárkóztak fel. A BFC Siófok-nál nem sikerült ennyire jól a váltás, hiszen Mihalecz István irányításával tizenegy bajnokin tizenkét pont a mérleg.

A különbség abból adódik, hogy a somogyiak „halmozták” a döntetleneket, Nagy Tibor pedig vagy nyert, vagy kikapott a csapatával, vele ugyanis a tíz eddigi bajnokin egyetlen iksz sem született. Külön ki kell emelni a Csákvárról igazolt Oldal teljesítményét, aki az edzőváltás utáni tíz bajnokin kilenc gól szerzett, így már összesen tizenegynél jár, amivel Nagy Patrik (Gyirmót) és Tóth Barna (Monor) társaságában vezeti a góllövőlistát.

A BFC Siófok együttesénél ezzel szemben a nyáron nem sikerült hasonló kaliberű labdarúgót szerződtetni. A Bolla, Medgyes, Zamostny trió összesen tart hatnál, a csapat legeredményesebbje pedig Elek öt góllal, aki az első fordulóban duplázott. Ezek után nem meglepő, hogy a leggyengébb támadójátéka a Siófoknak van, hisz a MTE társaságában övék a legkevesebb szerzett gólt, 18 bajnokin tizennégy.

A csapat eredményessége – talán nem túlzás ezt mondani – azon múlik, hogy az adott mérkőzésen betalálnak-e vagy sem. A Nyíregyháza elleni sikert követően a somogyiaknak volt egy hatmeccses szériája, melyeken egyetlen gólt szereztek. Aztán jött négy – közte egy kalocsai Magyar Kupa – találkozó, melyek mindegyikén volt balatoni gól, tehát úgy tűnt javult a helyzet, amikor Budaörs ellen megint nem jött össze semmi. Remélhetőleg az említett hat meccses negatív szériát nem kell újra átélni, ebben sokat segíthet Cegléden a fiatal Bolla, aki letöltötte eltiltását, így újra ott lehet a pályán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában