2019.03.16. 21:37
A jó hajrá ellenére is kikapott idegenben a KKK
Négypontos vereséggel folytatta szereplését az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokságban a Kaposvári KK, amely Székesfehérváron maradt alul.
Két remek formába lendülő alakulat mérte össze tudását a férfikosárlabda élvonal 22. fordulójában. A hazai pályán szereplő székesfehérváriak a nemzetközi kupában a Telekom Bonn elleni diadallal, míg a somogyiak a debreceniek legyőzésével hangoltak a találkozóra.
A vendégszektor teljesen megtelt a kaposvári szurkolókkal, így remek hangulatban kezdődött a rangadó. A somogyiaknál visszatért a legutóbbi meccset betegsége miatt kihagyó Baki Gergely, így rá is számíthatott Fekete Ádám vezetőedző.
Mindkét oldalon kihagyott lehetőségekkel kezdődött a meccs, aztán a kaposvári nevelésű Filipovity Márkó ért el triplát volt csapata ellen. Johnson törte meg a somogyi kosárcsendet, majd Markovics volt eredményes volt együttese ellen. Nem kellett sokat várni Ubilla első triplájára sem, de Lórántot egyelőre nem tudták semlegesíteni a vendégek. Jött is Pustahvar a kaposváriaknál, aki próbálta szigorúbban őrizni őt. Közben Johnson először juttatta vezetéshez a vendégeket, így 17–20-al zárult az első negyed. A folytatásban Heat triplával egyenlített az Alba, ráadásul hamar megvolt a négy csapatfault a somogyiaknál. A legjobbkor jött Spica 2+1-es akciója, valamint Hendlein hármasa is. Cabezas vette vissza a vezetést a hazaiaknak, akik így 41–37-es előnnyel zárták a félidőt. A lepattanók terén mindenképp jobb volt a fehérvári alakulat, amelynek tagjai bátran vállalkozhattak távolról.
A nagyszünet után pontosabb kosárlabdát játszott az Alba és 51–41-re húzott el. A 24. percben időt kért Fekete Ádám, de Heat zsákolása után tovább nőtt a különbség. Ahogy kissé faragott a tetemes hátrányból a Kaposvár, azonnal hazai időkérés jött, és meg is állították a több labdát is eladó vendégeket. A záró szakasz elején is több hibával kosárlabdáztak a vendégek. Aztán nagyot változott a játék. Hendlein két zsákolása után sikerült tartani a különbséget, de csak Cabezas újabb triplájáig. Halász, majd Johnson hármasa után Pustahvar duplájával 81–71-ig jött fel a vendég gárda. Az 38. percben az egymás után két technikait kapó és így kiállított Markovics kiválása után pedig még közelebb is kerültek Hendleinék. Három pontnál kisebb azonban már nem volt a különbség, így az utolsó percben már nem tudott fordítani a somogyi alakulat.
Alba Fehérvár–Kaposvári KK 87–83 (17–20, 24–17, 25–14, 21–32)
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok, 1400 néző. V.: Benczur T., Balog Gy. A., Balogh Gy.
Alba Fehérvár: Cabezas (18/15), Zeno (2), Filipovity (13/6), Lóránt P. (20/3), Heath (12/6). Csere: Tóth P. (-), Freeman (13/6), Peterson (4), Peringer (-), Keller I. (5/3). Vezetőedző: Jesus Ramirez Corbacho. Edzők: Joan Albert Cuadrat és Góbi Henrik.
Kaposvári KK: Ubilla (9/3), Johnson (22/3), Markovics (12), Hendlein (14/6), Spica (11). Csere: Pustahvar (7), Halász Á. (6/3), Harazin (2), Baki (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.
A mérkőzés alakulása.: 3. perc: 3–2. 7. perc: 16–11. 12. perc: 19–22. 17. perc: 31–32. 23. perc: 49–41. 27. perc: 63–45. 32. perc: 69–55. 37. perc: 85–71.
Kiállítva: Markovics (a 38. percben).
Jók: Lóránt P., Heat, Cabezas, Filipovity, illetve Johnson, Ubilla, Spica.