RÖPLABDA

2019.04.03. 20:00

Visszataláltak a győzelem útjára a kaposvári lányok

Simán, 3–0-ra verte hazai pályán az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem a Budaörs csapatát az Extraliga-kvalifikáció ötödik fordulójában.

Molnár Gábor

A Budaörs együttesét látta vendégül a női röplabda Extraliga-kvalifikáció ötödik fordulójában az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese. A somogyi lányok két vesztes mérkőzés után (kikaptak az MTK-tól, majd Szombathelyen a Haladástól) léptek újra a győzelem útjára. Az ellenfél ismerős volt, hiszen az alapszakasz során háromszor is összemérték tudásukat a felek, és mindegyik alkalommal 3–0-ás somogyi siker született. A kaposváriak ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy a rájátszás már más kávéház.

Nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy azt a hazaiak szerették volna, támadásban és védekezésben is rengeteg hiba csúszott a játékukba. A vendégek két egységgel vezettek, amikor Miklai Zsanett lépett a nyitóállásba, a Diamant csapatkapitányának szerváival nem tudtak mit kezdeni a vendégek, így 6–8-ról hamar 14–8-ra módosult az állás. A folytatásban már az történt a pályán, amit Sasa Nedeljkovic edző csapata akart, a szett végére pedig stílszerűen egy Miklai-ász tett pontot.

 

A folytatásban sem azt hozták a kaposváriak, amit korábban megszokhattunk tőlük, a minimális előny ugyan náluk volt, de alaposan döcögött a szekér. Aztán ismét elővették a legnagyobb fegyverüket, a szervákat, ezúttal azonban nem a cs.k., hanem Szűcs Kinga bombázta meg a rivális játékosokat, s máris négypontos előnyhöz juttatta együttesét. Innentől aztán már nem volt megállás, s még az is belefért, hogy Nevena Iricanin mindössze egyetlen pontot szerzett a játszma végéig. De az igazán jó csapatot arról lehet felismerni, hogy ha a legjobbjának nem megy, akkor a többiek átveszik a szerepét. A kaposváriaknál pedig ez történt, Miklai, Leidgeb, Vacsi és Szűcs is kiválóan játszott, persze ehhez az is kellett, hogy a szerb-magyar állampolgárságú feladó, Kristina Cesljar hajszálpontos labdákkal szolgálta ki őket. A végéhez közeledve már csak egyetlen kérdés maradt nyitva, átlépik-e a tízes határt a budaörsiek vagy sem, végül nem sikerült nekik.

A harmadik, s mint utóbb kiderült, utolsó felvonás is egyértelműen a somogyiaké volt, a vendégek három-négy egységnél közelebb nem tudtak jutni riválisukhoz, akiknél Cesljar egy akkora takarót osztott ki, mely után joggal érkezett a vastaps a nézőtérről. Úgy tűnt, ezen az estén a kiváló karmester kinézte magának Leidgeb Noémit, hiszen jobbnál jobb labdákkal szolgálta ki, a center pedig élt is a lehetőséggel. Szűcs Kinga okos ejtése pedig azt jelentette, hogy a Diamant-hölgyek a harmadik szettet és ezzel együtt a mérkőzést is megnyerték.

Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapata visszatalált tehát a győztes útra, a somogyi lányok ismét igazi csapatként küzdöttek és az első, majd a második játszma közepétől úgy is játszottak, ahogy azt az NB I.-es alapszakaszban, illetve a kvalifikáció első két fordulójában megszokhattuk tőlük. A folytatásban megkezdődik a második kör, így a kaposvári hölgyek ismét a Budaörssel találkoznak, ám ezúttal idegenben vasárnap 17.30 órakor.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem–Budaörsi DSE 3–0 (15, 10, 12)

Kaposvár, 350 néző. V.: Gyulai G., Pőcze A.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem: Cesljar (4), Iricanin (3), Leidgeb (17), Miklai (17), Szűcs K. (9), Vacsi (9). Csere: Héri, Kanizsai (liberók), Császár (1), Szivós (-). Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic.

Budaörsi DSE: Pisák (2), Radomszki (6), Kilyenfalvi (5), Juraszik (-), Vleicher (10), Ostorházi (1). Csere: Maurer (libero), Hernády (-), Szabó K. (-), Tóth E. (-). Vezetőedző: Fekete Krisztina.

A mérkőzés alakulása

1. játszma: 2–2, 3–5, 6–8, 14–8, 18–11, 23–15.

2. játszma: 2–0, 3–3, 4–4, 7–6, 11–7, 13–7, 16–7, 19–8, 22-10, 24–10.

3. játszma: 2–3, 4–4, 10–4, 11–5, 17–10, 23–11, 24–12.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában