AUTÓSPORT

2019.05.07. 09:26

Az opatijai erdőben hagyták a pontokat

Balesetet szenvedett a Kovács Antal–Istovics Gergő-páros horvát bajnokság második futamán, az Opatija-rallyn.

Molnár Gábor

Az erdőben maradtak a pontok Opatijaban – röviden így lehetne jellemezni a Ford Fiesta R5-el versenyző Kovács Antal–Istovics Gergő-páros (Speed Rally Tema) szereplését, azonban ennél lényegesebben több minden történt velük a futamon.

– Május első hétvégéjén folytatódott a horvát pontvadászat az Opatija-rallyval mely ez egyik kedvenc versenyünk az évben – mondta a kaposvári Istovics Gergő. – Sokadik alkalommal vettünk részt a versenyen, melyről több jó emléket is őrzünk, elég csak a tavalyi évre visszatekinteni, amikor is az abszolút értékelés dobogóján zártunk, annak is a harmadik fokán. Az idén is hasonló célkitűzéssel vágtunk neki a megméretésnek, habár láttuk, hogy ezúttal sem lesz könnyű dolgunk, elég volt rápillantani a nevezési listára, mely hemzsegett a jó nevű pilótáktól, hiszen ismét tiszteletét tette több ország bajnoka. A szervezők „előhúztak” régi pályákat a tarsolyukból, melyeken 5-6 éve mentünk utoljára, így a pályabejárás szerepe jelentősen felértékelődött.

Az első nap még viszonylag jő időben kezdtek, és a folyamatosan változó időjárási körülmények ellenére mindkét szakaszt szinte szárazon tudták abszolválni. Az etapot az abszolút harmadik helyen zárták.

– Sajnos a harmadik napra reggelére az időjárás az igazán szomorú arcát mutatta hiszen szakadó esőben, 6-8 fokban, és óriási szélben kellett nekiindulni a ránk váró kilenc gyorsasági szakasznak – folytatta a navigátor. – Taktikázni nem igazán volt lehetőség, sietni kellett, hiszen a dobogóra többen is fenték a fogukat. Viszonylag biztonságosan letudtunk négy szakaszt és kezdtük megszilárdítani a pozíciónkat, habár közel sem volt egyszerű a csúszós pályákon hiba nélkül végigérni. Aztán sajnos az ötödiken jött a fekete leves, egy elég tempós rész után egy féktáv rövidre sikerült és egy erős bal kanyarban, ami az esőtől nagyon saras lett, már nem tudtunk elfordulni így az erdőbe csúsztunk. Pár kisebb fát kiirtottunk és egy nagyobb facsoport megfogta az autónkat, mely az oldalán állt meg. Szerencsére az autó kisebb sérülésekkel, mi pedig apró zúzódásokkal megúsztuk az esetet.

Ami különösen fájó, hogy rengeteg pontot hagytak az opatijai erdőben, hiszen a horvát bajnokság második, valamint a CEZ bajnokság harmadik helyétől búcsúztak.

– Az autónkkal ellentétben a kedvünk töretlen, és sok idő nincs is a búslakodásra sem, mert június 7-8-án az Ina Delta Zagreb Rallyn kiköszörülhetjük a csorbát – hangsúlyozta Istovics Gergő.

Fotó: MGR Images

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában