Motokrossz

2019.06.26. 13:16

Nagy lépést tett a bajnoki cím felé Szvoboda a cseh motokrosszbajnokságban

Tovább nőtt a kaposvári Szvoboda Bence előnye a cseh motokrosszbajnokságban, és már 22 egységgel vezeti az MX1-es pontvadászatot az opatovi második helyezésével.

Molnár Gábor

Szvoboda Bence csehországi sikerszériája tovább folytatódott. A bajnokság első három fordulójának mindegyik futamát dobogón fejezte be, és eddig egy összetett győzelemnek örülhetett. Opatovban, a cseh bajnokság negyedik fordulóján is közel volt az újabb diadal, de ezúttal ellenfele szerencsésebb volt a végjátékban.

Az éjjeli heves esőzések meghatározták a pálya állapotát Opatovban. A versenynapra ugyan kisütött a nap, a sok nedvesség miatt a megszokottnál mélyebb nyomok alakultak ki a futamokra. Ezek a körülmények vezetéstechnikai szempontból meghatározó jelentőségűvé váltak a tétre menő etapok során. A szélsőséges körülmények között két versenyző emelkedett ki a mezőnyből: az osztrák Lukas Neurauter, aki specialistája az extrém állapotoknak, illetve Szvoboda Bence, aki viszont saját bevallása szerint is tudna mit tanulni ellenfelétől a mély nyomokban. A két klasszis párharca mindkét futamban kiemelkedő izgalmakat hozott.

Az első futam nagy részében Szvoboda diktálta a tempót, ám Neurauter ellenállhatatlanul jött előre a mezőnyben, és a a magyar fiú sem tudta feltartóztatni, így az osztrák nyerte az első etapot. A második futamban Neurauter mutatta az utat Szvobodának, aki viszont most nem engedte, hogy ellenfele elszakadjon tőle. Az utolsó körökig izzasztotta riválisát, amikor egy lekörözött bolyban elakadt, így már nem tudott támadási pozícióba kerülni. Neurauter újra nyert, amivel a két futam alapján ő lett a nap győztese, de Szvoboda második helyezéseivel is növelni tudta előnyét a pontvadászatban.

– Extrém volt ez a nap – kezdte az értékelést a kaposvári sportoló. – A második futamban gyorsabb versenykört teljesítettem, mint az időmérő edzésen, ami ritkán szokott előfordulni, mivel a nap során a pálya állapota folyamatosan romlik, ezáltal lassulunk. Nagy tempót diktált Lukas, ő nagyon érzi ezeket a körülményeket, én pedig mentem vele teljes erőbedobással. A második futamban megvolt az esélyem a győzelemre, ám balszerencsés módon ritmust veszítettem egy lekörözött bolyban, és már nem tudtam a leintésig előzni. Nem vagyok csalódott, mert tavalyhoz képest sokat fejlődtem nehéz, nyomos pályán, és a két második helyezésemmel újabb lépést tettem a bajnoki cím felé.

A bajnokság képe a győzteseket tekintve kiegyenlített, hiszen duplázni még senki sem tudott. Sorrendben Filip Neugebauer, Szvoboda Bence, Mattis Karro és Neurauter nyerte a fordulókat, ám csak a magyar fiúnak sikerült az a bravúr, hogy mindegyik verseny mindegyik futamát az első három hely valamelyikén fejezze be. Míg ellenfelei többet hibáztak, ő kiegyensúlyozottságának köszönhetően egérutat nyert a bajnokságban, kényelmesnek mondható 22 pontos előnnyel várhatja a szezonból még hátralévő három összecsapást.

Az opatovi verseny végeredménye: 1. Lukas Neurauter (osztrák, KTM) 50 pont, 2. Szvoboda Bence (magyar, KTM) 44 pont, 3. Filip Neugebauer (cseh, KTM) 40 pont. 4. Vaclav Kovar (cseh, KTM) 36 pont, 5. Tomas Simko (szlovák, Suzuki) 31 pont.

Az MX1-es cseh bajnokság állása: 1. Szvoboda Bence 181 pont, 2. Filip Neugebauer 159 pont, 3. Lukas Neurauter 158 pont, 4. Vaclav Kovar 138 pont, 5. Petr Bartos 110 pont.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában