labdarúgás

2019.07.28. 22:13

Nem sikerült a főpróba a Balatonlellének

A szintén harmadosztályú Szekszárd ellen vívta utolsó nyári felkészülési mérkőzését a Balatonlelle SE. A somogyiak hiába szereztek korán vezetést, elbukták a főpróbát.

Klein Péter

A remek iramú találkozót a hazai pályán játszó balatoniak kezdték jobban, hiszen Hrabovszki Zoltán erős lövésével már az első támadás góllal zárult. Könnyedén megduplázhatta volna előnyét a Balatonlelle, azonban Benke Bálint kihagyott egy büntetőt, az ismétlést pedig Hrabovszki Zoltán vágta a kapufára. A kettő közt a vendégek sem akartak adósak maradni, de Ritzl Bence két nagy védéssel óvta meg kapuját a góltól. A félidő derekán még egy bravúrt be kellett mutatni a lellei hálóőrnek, amikor Fejes Péter lőtt takarásból.

 

A második félidőre a folyamatos esőzés miatt a pálya talaja szinte teljesen felázott, ez pedig nehezebbé tette a folyamatos futballt. A játékrész első nagy helyzete a csereként pályára lépő Péter Antal előtt adódott, aki lecsapott egy röviden hazaadott labdára, de Ritzl Bence eszén már nem tudott túljárni. A következő lehetőségüket viszont már gólra váltották a szekszárdiak: egy bal oldali beadás az üresen érkező Kesztyűs Mátét találta meg, aki a bal alsóba pörgetett. A hajrában a vezetést is sikerült átvennie a vendégeknek, miután egy jó összjátékot követően Arena Ármin passzolt a kapuba.

A balatonlelleiek legközelebb már bajnoki találkozón lépnek pályára, hiszen vasárnap 17 órakor a Pápai Perutz FC csapatát fogadják.

Greenplan Balatonlelle SE–Szekszárdi UFC 1–2 (1–0)

Balatonlelle, 200 néző. V.: Kovács J. Z.

Balatonlelle SE: Ritzl – Borbély Zs., Hegedűs Gy., Szabó D. (Kovács D., 61. p.), Laczkó – Szegő (Fila, 75. p.), Hrabovszki (Balogh L., 70. p.), Katona Gy. (Neubauer, 84. p.), Körmendy – Pleszkán (Péntek A., 55. p.), Benke. Vezetőedző: Kenéz Szabolcs.

Szekszárd: Szűcs K. (Mityók, a szünetben) – Kvanduk, (Füredi P., a szünetben) Arena, Dudás D., Rácz F. – Királyházi (Béla, 83. p.), Budai D., Lékó R, Kesztyűs M. – Márton E., Fejes P. (Péter A., a szünetben). Vezetőedző: Dienes Pál.

Gólszerzők Hrabovszki (2. p.). illetve Kesztyűs M. (59. p.), Arena (80. p.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában