Labdarúgás

2019.08.10. 19:09

Kikapott a Rákóczi a hazai premieren

A Mezőkövesd Zsóry FC ellen vívta első hazai bajnoki mérkőzését az OTP Bank Liga NB I. 2019/2020-as szezonjában a Kaposvári Rákóczi FC. A somogyi zöld-fehérek remekül kezdték a találkozót, de ennek ellenére sem tudtak pontot szerezni.

Klein Péter

A mezőkövesdiek együttes győzelemmel, míg a Rákóczi vereséggel a háta mögött várta az első osztály második fordulóját. Kaposvári szempontból így fontos volt, hogy a csapat pontot szerezzen, hogy ne ragadjon be a rajtnál. Ennek megfelelően támadó felfogásban lépett pályára a Rákóczi, amely Nagy Krisztián révén már az első negyed órán belül megszerezte vezetést. Nem örülhettek azonban sokáig a hazaiak, hiszen az ellentámadásból, Nagy Dániel szemfüles góljával egyenlítette a Mezőkövesd. A folytatásban átvette az irányítást a matyóföldi gárda, Pogacsics Krisztiánnak több nagy védést is be kellett mutatnia, azonban Cseri Tamás lövésénél már a kapus is tehetetlen volt. A mezőkövesdiek bal szélsője egy tetszettős egyéni akcióba kezdett, két embert is kicselezett, majd a bal alsóba gurított.

 

A második félidő egy nagy Molnár Gábor helyzettel indult, de Pogacsics bravúrral hárított, meccsben tartva ezzel csapatát. A folytatásban a Rákóczi birtokolta többet a labdát, míg a mezőkövesdiek kontrákra rendezkedtek be, amelyek sok veszélyt hordoztak magukban.

A kaposváriak az utolsó percig próbálkoztak, de a nagy akarat ellenére sem tudtak egyenlíteni, így pont nélkül maradtak az első hazai bajnokin.

Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–2 (1–2)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, néző. V.: Berke B. (Kóbor P., Farkas B.)

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Hadaró – Vojnovic (Yakymiv, 58. p.) – Nagy R., Nagy K. (Beliczky, a szünetben), Szakály A., Csiki (Nagy J., 70. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Eperjesi, Nesterov, Katanec, Vadnai D. (Silye, 76. p.) – Pekár, Berecz, Karnitski, Cseri (Vajda S., 76. p.) – Molnár G., Nagy D. (Sajbán M., 86. p.). Vezetőedző: Kuttor Attila.

Gólszerzők: Nagy K (13. p.), illetve Nagy D. (14. p.), Cseri (30. p.).

Sárga lap: Yakymiv (82. p.).

Nézőszám: 2950 néző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában