Bevehetetlen volt a Révész utcai stadion

Sokat ígért ez a szezon, hisz az előző úgy ért véget még Márton Gábor vezetésével, hogy a klub kilenc meccsen tizenkilenc pontot gyűjtött huszonhárom rúgott góllal. A nyári szünetben a játékoskeretet sikerült egyben tartani, sőt azon finomítani is, így benne volt a csapatban egy kiugró teljesítmény lehetősége. Gál Istvánnal a kispadon az első kilenc forduló ennek megfelelően sikerült; egy pontra álltak az első helytől, ráadásul úgy, hogy az első négy bajnokit négy kapus védte le, ebből kettőn sérülés miatt menet közben kellett váltani! Legyőzöttek közt pedig olyan klubok voltak, mint a feljutásra esélyes WKW ETO FC Győr, vagy Gyirmót FC Győr... A jó kezdést azonban nem követte hasonló folytatás; a hátralévő tizenegy bajnokiból – melyből hatot hazai pályán játszottak – már csak hármat nyertek meg! A két kieső helyen álló – Vác FC, Szombathelyi Haladás – ellenieket, illetve a forduló előtt tizenhatodik Nyíregyházával szembenit. Tiszakécskén, Békéscsabán nyert helyzetből buktak, az Illovszky Rudolf Stadionban pedig vezettek, emberelőnyben is játszottak, mégis ott hagytak két pontot…

Sok összetevője volt, hogy nem jött ki egy Budafok szintű teljesítmény a csapatból, az egyik Izing kiesése, hisz vele egyszer sem kaptak ki a sárga–kékek: kilenc bajnokin huszonegy pontot szereztek, míg a nélküle lejátszott tíz meccsen ezzel szemben tizenkét pont a mérleg. A sérülése azért nem lehet magyarázat a visszaesésre, hisz a belső védő egy olyan poszt – a bal oldali védővel ellentétben – mellyel jól állnak a balatoniak. Egy biztos, a megszerzett pontok számát tekintve többre is képes lett volna az együttes… Az viszont vitathatatlan, hogy hat éve nem állt ilyen jól a csapat, akkor tizenkilenc forduló után 37 pont állt a nevük mellett, végül Horváth Károllyal a kispadon ötödikként zárták az akkor tizenhat csapat alkotta másodosztályt, amiben a jelenlegi játékosok közül Tajtinak és Horváth Péternek is része volt.

A legnagyobb pozitívuma ennek a mostani szezonnak a hazai pálya veretlensége, amit csak az MTK Budapest mondhat még el magáról. A siófokiak összesen tizenöt bajnokinál járnak egymás után, legutóbb tavaly márciusban kaptak ki saját közönségük előtt! A kiindulási pozíció a tavaszra még mindig ígéretes, hisz kilenc pontra vannak ugyan a második helytől, ám egy meccsel többet fognak játszani riválisaiknál! Öröm az ürömben, hogy tizenhét bajnokiból kilencet idegenben kell megvívniuk, az ősszel ennyiből csak kettőt nyertek vendégként, vagyis a jó szerepléshez ebben javulni kell. A siófokiak – ha az időjárás is engedi – egy gyirmóti és győri vendégjátékkal kezdnek februárban, ha pedig ezek jól sülnének el, akkor nagy lehetőség kapujába kerülnének… Jentős változásokat ebben a téli szünetben ráadásul nem is igényel a jelenlegi, igencsak bő játékoskeret, egy–két poszton minőségi labdarúgókkal kiegészítve nagy reményekkel várhatnák a tavaszt. A megfelelő minőségi munkához pedig adottak az ideális körülmények is, hisz január 17–26 közt a törökországi Belekben edzőtáborozik a klub, mely első edzőmeccsét január tizenegyedikén, 11:00 órakor játssza Hévízen, a Szombathelyi Haladás ellen.

Lorentzé az őszi rekord harmincegy pályán töltött órával

A fiatalok teljesítménye – miután kettőnek mindig a pályán kell lennie – igen fontos az eredményesség szempontjából. Siófokon rájuk nem lehet panasz, Hutvágner a kapuban 14 bajnokin védet, 15 gólt kapott, voltak hibái, ám fontos pontokat hozott az együttesnek, a Balogh, Bencze, Kiss hármas pedig hét gólt hozott össze a harmincegyből! Horváth Attilát és Magasföldit is ki kell emelni, az utóbbi négy akciógóllal zárt pedig csak 857 percet töltött pályán. Lorentz volt a csapat ”Terminátora”: mind a 19 bajnokit végig a pályán töltötte, sőt két Magyar Kupa–meccs is jutott neki, így összesen 1845 percet, vagyis közel harmincegy órát töltött a pályán! A legtöbb időt rajta kívül a bajnokságban Gál Istvántól a nyolc találattal, ebből hármat büntetőből szerző, inkább csak a szezon első felében kimagasló házi gólkirály Szakály Dénes (1647) kapta, a kapitány Horváth Attilát (1582) és hullámzó teljesítményt nyújtó Tajthyt (1520), illetve Csilust (1507) megelőzve.