2020.01.30. 21:38
Elszúrt(uk) a kupadöntőt
A kecskeméti visszavágón is tulajdonképpen az történt, mint az első meccsen. A vendégek szett nélkül maradtak, így a Magyar Kupa döntőjében a Kecskeméti RC lesz a Bp. Pénzügyőr SE ellenfele.
Nehéz szívvel engedtük útnak Kecskemétre a Fino-Kaposvár alakulatát, hiszen Dávid Zoltán csapata hazai pályán még csak szettet sem vesztett. A forgatókönyv csütörtökön este sem változott, pedig az utolsó szettben meg volt rá az esély...
A vendég somogyiak kezdték jobban a visszavágót, ám a házigazda kecskemétiek gyorsan átvették a vezetést. A hazaiak sok nyitást rontottak, megkönnyítve így ellenfelük dolgát. A nyitó játszma hajrájában aztán a kaposváriak hibáztak többször is, s végül magabiztosan nyerte az első szettet a Kecskeméti RC.
A folytatásban nemes egyszerűséggel állva hagyta a vendég kaposváriakat a házigazda; különösen Pesti Marcell volt tarthatatlan. Ezután vért izzadva felzárkózott két pontnyira a Fino-Kaposvár (13–11, majd 20–18), ám a játékrész vége egyértelműen a Kecskemété volt.
A harmadik szettben időkérésekkel próbálta megszakítani a játékot Ruben Wolochin, a Fino-Kaposvár argentin mestere, ám ennek ellenére is egyre nagyobb lett a különbség a két csapat között. Láthatóan komoly gondok voltak a Finónál: a vendég kaposváriak rosszul, sok hibával, görcsösen és kiszámíthatóan játszottak, ugyanakkor a kecskemétiek lelkesen, egymást hajtva és tüzelve küzdöttek.
A mindent eldöntő negyedik, rövidített, úgynevezett aranyszettben aztán az orosz légiós Jurij Kruzskov mozdulatát nagyon elnézték a sporik, így 2–3 helyett 1–4-ről folytatódhatott a meccs. A térfélcsere után (4–8) nem sokkal aztán Dávid Zoltán akart rosszul cserélni, amiért (ajándék)pont járt a vendég kaposváriaknak. Már 13–10-re vezetett a Fino egylete, s úgy tűnt, hogy meg van a meccs, amikor mintegy varázsütésre magához tért a kecskeméti egylet, s előbb egyenlítettek, majd játszma- és meccslabdához jutottak. Ekkor még egyenlíteni tudtak a somogyiak, ám az utolsó két pontot kíméletlenül a házigazda kecskeméti alakulat gyűjtötte be.
Kecskeméti RC–Fino-Kaposvár 4–0 (21, 20, 17, 14)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 300 néző. V.: Ujházi, Jámbor T.
Kecskeméti RC: Deliu, Krupánszki, Pesti M., Qepa, Gacs, Vaiopoulos. Csere: Deák M. (liberó), Szabó B., Subotics. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
Fino-Kaposvár: Keen, Bögöly, Makarov, Kruzskov, Horváth K., Nagy J. Csere: Bozóki (liberó), Kiss M., Kalmár Á., Martinez. Vezetőedző: Ruben Wolochin.
A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 4–5, 10–8, 10–10, 15–13, 15–15, 20–19, 24–20, 25–21 (25 perc).
2. játszma: 5–1, 10–5, 13–11, 15–12, 20–18, 24–19, 25–20 (24 perc).
3. játszma: 4–5, 10–7, 13–7, 15–11, 20–13, 24–16, 25–17 (22 perc).
4 játszma: 0–2, 1–4, 2–5, 4–8, 7–10, 10–13, 14–13, 14–14, 16–14 (17 perc).
A hétvégén újabb nagy utazás vár a Fino-Kaposvár egyletére: a bajnoki címvédő Vegyész RC Kazincbarcika otthonában lépnek majd pályára bajnoki mérkőzésen 18 órakor. Tavalyhoz hasonlóan ez a két csapat találkozik egymással február 28-án, pénteken Kecskeméten immár a Magyar Kupában, a találkozó győztese pedig bronzéremmel térhet majd haza. Nem lesz egyszerű...