2020.01.16. 13:45
Nem esett gól a somogyi együttesek edzőmeccsén
Egymás ellen hangolt a bajnoki folytatásra a Somogy megyei első osztályban szereplő Nagyatádi FC, valamint az NB III. Nyugati csoportjában érdekelt Greenplan Balatonlelle SE.
Nagyatádi FC–Greenplan Balatonlelle SE 0–0
A hideg januári idő ellenére remek pálya fogadta a feleket Nagyatádon, ahol a jó iramú összecsapáson végül csak helyzetekig és kapufái jutottak a csapatok az első előkészületi találkozójuk során.
– Viszonylag korán, öt órakor kezdtük a mérkőzés, így nem fagyott meg a pálya talaja, még a meccs végére sem, így alkalmas volt az összjátékra – fogalmazott Keszei Ferenc, a Nagyatádi FC vezetőedzője. – Nálunk egy összeszokott csapat lépett pályára, csak egy új játékos kapott lehetőséget, Fésűs Ádám, a Somogyjád házi gólkirálya, aki úgy néz ki, hogy nálunk folytatja a pályafutását. A mérkőzés iramára nem lehet panasz, a Balatonlelle többet birtokolta a labdát, de helyt álltunk, ezt az eredmény is mutatja. A hajrában a kapusunk, Vörös Ákos ziccert fogott, majd az utolsó percben az ifista korú játékosunk, Tóth Csaba vezette egyedül a kapusra a labdát és lőtt kapufát. Gólszerzési lehetőséget mindkét oldalon voltak, de ilyenkor nem az eredmény számít. Az elmúlt napokban nagyon sokat edzettek a játékosok, s ez a meccs is a felkészülés része volt, egy kondicionális feladatként.
– Három, négy lehetőségünk is volt, sőt szabadrúgásokat is lőttünk veszélyes helyekről, de nem szereztünk gólt – nyilatkozta Bőzsöny János, a Greenplan Balatonlelle SE vezetőedzője. – Összességében pozitívan értékelem a találkozó, a játék különösen az első félidőben volt jó, főleg ahhoz képest, hogy az előző héten ötöt, ezen pedig kettőt edzettünk, de szezon első edzőmérkőzése, melyet jó pályán játszottunk le, elérte a célját. Klein Péter