Ilyen nem volt még!

2020.02.19. 17:21

Ötfokos hullámokkal küzdenek majd a téli Balaton-átúszáson

Kizárólag felkészült úszók vehetnek részt a téli Balaton-átúszáson. A hazai és külföldi indulókat egyaránt felvonultató mezőny február 23-án délelőtt fél 10 után vág majd neki a nyaranta is kimerítő távnak.

Hoffmann Zsolt

A Tihany-rév és Szántód-rév közötti távolság közel 1 km. Ezt kell teljesítenie annak a 15 indulónak, akik a téli Balaton-átúszást választották vasárnapi programnak.

Az átúszást eredetileg szombatra tervezték, de az időjárási viszonyok miatt vasárnap rendezik meg. A változtatás már csak azért is érthető, mert viharos időben a Tihanyi-szorosban az erős folyás hatására a révnél mért vízszint akár 10-15 cm-t is emelkedhet. Ez ellehetetlenítené az átúszás megrendezését.

A kockázatok elkerülése miatt a résztvevők egy úszóbójával együtt úsznak majd, mely hatalmas segítséget jelent a vízimentőknek is, ha váratlanul elveszítenék uralmukat.

Szántó László, a Balaton-átúszás egykori szervezője megkeresésünkre elmondta, hogy bár telente nem ritka jelenség, hogy fürdőzőket láthatunk a hideg vízben, szervezetten mindeddig nem találkozott hasonló igénnyel.

Fotó: Fotó: Krausz Andrea

A téli Balaton-átúszás szervezői nem bízzák a véletlenre, és a lehetőségekhez mérten igyekeznek felkészülni minden eshetőségre. Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke szerint olyan felkészült indulók jelentkeztek, akikkel kapcsolatban feltételezhető, hogy sikeresen teljesítik a távot. – Adunk egészségügyi személyzetet sürgősségi hajóval, a Tihanyi oldalon pedig egy fekvő sátort is előkészítünk, – mondta Bagyó Sándor, majd hozzátette: egy úszó és egy hajó lesz egyszerre a vizen, így biztosítva a lehető legnagyobb biztonságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában