röplabda

2020.02.14. 13:16

Élmezőnyben a Diamant kiváló játékosai

Kiválóan teljesítenek a női röplabda Extraligában szereplő 1. MCM-Diamant kaposvár játékosai ebben a szezonban, s ezt a mutatott játék, illetve a tabellán elfoglalt éllovas pozíció mellett, a Magyar Röplabda Szövetség statisztikái is alátámasztják.

Molnár Gábor

A liberók között a szezon előtt Békéscsabáról érkezett Szpin Renáta az előkelő nyolcadik helyet foglalja el. Az összevetés sajátossága miatt két olyan játékos is előtte van, aki mindössze öt, illetve huszonnégy szettben jutott szóhoz, míg Csipi negyvennyolc játszmában volt a pályán. Az előtte lévők közül csak Molcsányi Ritát foglalkoztatták többet, a BRSE védekező specialistája ötven szettben volt a pályán.

A szélős ütőknél Sara Klisura a negyedik helyen áll, igaz a második Dayami Sanchez (UTE) eddig mindössze egyetlen meccset játszott, de így is értékeli az MRSZ kalkulátora, azaz, ha a lejátszott összecsapások alapján nézzük, akkor ott van a TOP 3-ban szerb játékos, aki amellett, hogy futószalagon termeli a pontokat, megbízható, higgadt és olyan technikai repertoárral rendelkezik, mely az extraklasszisok táborába emeli. Másik két kaposvári is bekerült a legjobb tíz közé: Szűcs Kinga a nyolcadik, Tanja Matics pedig a kliencedik.

A somogyiak centerei is kiválóan szerepelnek ebben a bajnokságban, Lorena Sipic a hatodik, Dubravka Djurics pedig a nyolcadik helyen áll az összevetésben. Érdekesség, hogy a két röplabdázó játszotta a legtöbb szettet az első tízből, Lorena 52, míg Dubravka 51-szer jutott szóhoz.

A feladók rangsorában Tálas Zsuzsanna, az együttes (és a magyar válogatott) csapatkapitánya a kilencedik, de azért sántít itt (is) az összehasonlítás, mert a tíz legjobb között ő játszotta a legtöbb mérkőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában