NB III.

2020.02.28. 12:42

Öt év után újra legyőzné a Csákvárt az otthon március óta veretlen Siófok

A tabellán negyedik BFC Siófok a hetedik, a tavasszal lejátszott három bajnoki után még nyeretlen Aqvital FC Csákvárt fogadja két döntetlen után egy újabb győzelem reményében vasárnap, 14.30 órakor.

Keszthelyi Zoltán

Egyfajta mumusa a Csákvár a balatoniaknak, ők voltak, akik elvették a hetedik fordulóban a négy győzelemmel és egy döntetlennel rajtoló kék-sárgák veretlenségét, pedig az utóbbiak a félidőben még egygólos előnyben voltak! Ebben a szezonban eddig hat olyan bajnokija volt – Csákvár, Békéscsaba, Duna Aszfalt, Vasas, Szeged Szolnok – a balatoniaknak, melyeken előnyben voltak, ám mégsem tudtak nyerni és ebből hármon még a döntetlent sem sikerült kiharcolni. A csákváriakra visszatérve utoljára 2015 novemberében sikerült legyőzni őket hazai pályán (3-1), azóta már nyolc nyeretlen bajnokit számlálnak ellenük. Lenne tehát miért visszavágni...

Ezen a találkozón viszont egyértelműen a Siófok az esélyes, mely jól kapta el a tavaszi rajtot, hisz még nem kapott ki, nála több pontot pedig csak a Vasas gyűjtött, ráadásul hazai pályán már tizenhat veretlen bajnokinál járnak, melyből tizenegy győzelemmel ért véget. Ebben a szezonban rajtuk kívül csak az MTK nem bukott még saját közönsége előtt, legutóbb novemberben vesztettek Békéscsabán! Hat veretlen bajnokival a hátuk mögött fogadják a tavasszal még nyeretlen Csákvárt, vagyis mikor győzzék le őket, ha nem most!

Gál Istvánnak legutóbb Szolnokon Tajthyt, most pedig a belső védő Loretzet kell nélkülöznie eltiltás miatt, aki mind a huszonhárom eddigi bajnokin végig a pályán volt, vagyis ez lesz az első hiányzása. Öröm az ürömben, hogy Bora mellett úgy tűnik Izing is játékra kész, legalábbis tavaly október után újra játszott hatvan percet a legutóbbi fordulóban, Szolnokon. Egy biztos; védekezésben muszáj fejlődnie Gál István csapatának, mert a tavasszal még nem volt kapott gól nélküli meccsük. Mindezek ellenére mégis Hutvágneréké a harmadik legkevesebb kapott gól Budafok és a Gyirmót mögött, ám jó lenne megint nullára hozni egy bajnokit. Ha ez sikerülne a tavasszal mindössze két gólt jegyző Csákvár ellen, az nagy lépés lenne az újabb, nagyon fontos három pont felé.

Nikházi Márk és Beliczky Gergő is Siófokon

Remili után újabb két rutinos, élvonalat is megjárt labdarúgót igazolt a BFC Siófok Nikházi és Beliczky személyében, akik közül előbbi a harmadosztályból, utóbbi az élvonalból érkezett. A 31 éves – korábban 131 nb1-es találkozón 13 gólt jegyző – középpályás, Nikházi ebben a szezonban tizenhárom bajnokin, átlag hatvan percet töltve a pályán két gólt szerzett a NB III nyugati csoportjában második III. Kerületben. A 29 éves támadó Beliczky Kaposvárról érkezett, ahol az ősszel tizenhárom élvonalbeli találkozón kapott lehetőséget, gólt nem szerzett, viszont az ezt megelőző szezonban nagy szerepe volt a zöld-fehérek feljutásában tucatnyi találatával. Ha Siófokon is legalább ilyen ütemben „termel”, akkor még tartogathat meglepetéseket a hátralévő tizenkét forduló.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában