RÖPLABDA EXTRALIGA, NŐK

2020.04.21. 11:05

Tatjana Matics is marad Kaposváron

Tálas Zsuzsanna után újabb alapemberrel hosszabbított szerződést az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női röplabdacsapata, így a közönség az új szezonban is az egyesület színeiben láthatja majd Tatjana Maticsot.

Molnár Gábor

A 31 esztendős szerb nyitásfogadó-ütő összes eddigi klubjában belopta magát a szurkolók szívébe, alázatos, csupaszív játékkal segítette együtteseit a célok elérésében. Az elmúlt évadban így volt ez Kaposváron is.

Tanja Matics több száz szerb élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött, a patinás Szpartak Szabadka korábbi csapatkapitányaként 2015 nyarán érkezett hazánkba, és előbb két éven át játszott Békéscsabán, majd két szezont húzott le Nyíregyházán. A csabaiakkal mindent megnyert, amit csak itthon lehetett: a bajnokságban és a Magyar Kupában is két-két elsőséggel gazdagodott, emellett egy Közép-európai Liga elsőséget is begyűjtött.

A nyíregyháziakkal két alkalommal hódította el a Magyar Kupa-trófeát, és 2018-ban, illetve 2019-ben is bejutott a bajnokság döntőjébe, ahol végül ezüstéremmel zárt. A tapasztalt röplabdázó ezek után, pályafutásának újabb állomásaként Kaposvárt választotta, így újra együtt dolgozhatott korábbi edzőjével, Sasa Nedeljkoviccsal. A 2019/2020-as évadban elért eredményekre mindenki büszke lehet, de mivel az ismert okok miatt váratlanul félbeszakadt, majd véget is ért a pontvadászat, mindenki kettőzött erővel szeretne majd újra munkába állni.

– Hirtelen lett vége mindennek, nehéz volt az a pár nap, amikor át kellett állnunk a napi edzésmunkáról a karanténra – mondta Tatjana Matics. – Hazautaztam és március 18-tól heteken át a lakásomban tartózkodtam. Kicsit olyan volt, mintha megállt volna az élet, és sajnálom, hogy mindenki belekerült ebbe a helyzetbe. Boldog vagyok, hogy a következő szezonban is Kaposvár sikeréért küzdhetek majd, és nagyon várom, hogy újra elkezdjük a közös munkát a lányokkal.

Egy kistelepülésen nőtt fel Szabadka mellett, ahol az általános iskolában nem volt túl sok választása, így 11 évesen elkezdett röplabdázni, persze akkor még nem gondolta, hogy egyszer profi sportoló lesz.

– Tizenöt éves voltam, amikor immár középiskolásként a Szpartak Szabadka igazolt játékosa lettem – tette hozzá. – Ez a klub az ország egyik legelismertebb utánpótlás nevelő bázisa, amely számos későbbi ismert és válogatott sportolót adott az országnak. Középiskolás éveimben ott pallérozódtam. Majd 18 évesen kerültem a felnőttkerethez. Érdekesség, hogy Sasa Nedeljkovic vezette akkor a csapatot, tehát nála mutatkoztam be az élvonalban. Nyolc felejthetetlen évet húztam le Szabadkán, számos nagy siker részesen lehettem. Több szezonon át voltam a gárda csapatkapitánya.

– Nehéz eldönteni, melyik volt a legsikeresebb idény – emlékezett vissza. – Szívesen emlékszem vissza a 2014-esre, amikor az elődöntőben a jóval esélyesebb Crvena Zvezda csapatát vertük ki, a döntőben pedig csak a Bajnokok Ligája induló Vizura Beograd állított meg bennünket. Jó szívvel gondol vissza Békéscsabára, mert mindent megnyertünk, amit lehetett. Ezután úgy éreztem, hogy változásra van szükségem, és Nyíregyházán is megtaláltam a számításaimat. Megszerettem a várost, az ott élő embereket és a klubomat is, és nagyon örültem annak, hogy kétszer is megnyertük a Magyar Kupát. Kaposvárt ugyancsak a szívembe zártam, így nem volt kérdés, ha marasztal a klub, akkor aláírom az új szerződést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában