kézilabda

2020.04.17. 16:36

Válogatott játékosokat igazolt a Siófok KC

Nyártól a női kézilabda NB I.-ben szereplő Siófok KC csapatában folytatja pályafutását Tóth Gabriella és Kiss Nikolett. A két magyar válogatott játékos egyaránt kétéves szerződést kötött klubbal.

Molnár Gábor

Tóth Gabriella 2014-ben debütált a nemzeti együttesben, melynek címeres mezét ez idáig kilencvennégy alkalommal öltöthette magára. A tehetséges irányítóra Győrben figyeltek fel még 2009-ben, a Veszprém 2012-től, a Mosonmagyaróvár pedig 2014-től tudhatta csapatában, mielőtt 2015-ben visszakerült az ETO-hoz. A kétszeres magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes játékos 2017-ben a Kisvárda alkalmazásában is állt egy rövid ideig, mielőtt Érdre szerződött volna. A 2019/20-as szezonban tizennyolc bajnoki mérkőzésen kilencvenhat gólt jegyzett, ezzel együttese legeredményesebb játékosa volt.

Kiss Nikolett Vecsésen szerezte meg a kézilabda alapjait, majd a Ferencváros ifjúsági játékosa volt, mielőtt 2014-ben Győrbe szerződött volna. A huszonhárom esztendős jobbátlövő a 2015/16-os idényt kölcsönben Mosonmagyaróváron töltötte. Élete első élvonalbeli szezonjában huszonnyolc bajnokin kilencvennyolc gólt szerzett, amivel nagyban hozzájárult az MKC akkori bennmaradásához. Teljesítménye válogatott meghívót eredményezett, a nemzeti csapatban viszont csak 2018-ban debütálhatott Kim Rasmussen irányítása alatt. Az Érd előbb 2016 decemberében másfél évre kölcsönvette az átlövőt, s miután Győrben lejárt a szerződése, az Érd végleg megszerezte őt.

– Nagyon örülök, hogy két fiatal, tehetséges játékost tudtunk szerződtetni – nyilatkozta a Siófok KC hivatalos honlapján Bent Dahl, aki a következő szezontól az SKC vezetőedzője lesz. – Mindketten a magyar válogatott keretéhez tartoznak, ezért úgy gondolom, hogy rengeteg potenciál van bennük. Hosszú távon is meghatározó szereplői lesznek a magyar női kézilabdának. Gabriella egy kemény játékos, egyedülálló lövőtechnikával rendelkezik, fiatal kora ellenére igazi vezértípus, sokoldalú, aki tökéletesen illeszkedni fog ahhoz a stílushoz, amit képviselni szeretnénk. Nikolett személyében az egyik legtehetségesebb magyar jobbátlövőt sikerült megszereznünk. Jól lő távolról és védekezésben is remek teljesítményre képes. Mindkét játékos rendkívül ambiciózus és motivált, úgy érzem, sokat fognak tudni fejlődni a következő években és nagy értékei lesznek a Siófok KC-nak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában