Szpíker lett a játékvezető

Hol másutt futhattunk volna össze Szabó Tamással, mint a balatonlellei mólónál. Ott, ahol mint régi ismerős kezdett el mesélni életéről és labdarúgó pályafutásáról. A ma már Lelle-meccseken szpíkerként aktív sportember korábban megjárta a ranglétrát a labdarúgásban. Gyerekként fél évig eljárt az összes Lelle mérkőzésre, hisz csak ezután kapott szerelést és kezdhetett focizni az ifi csapatban. Aztán tizenhat évesen a megye II. felnőtt csapatba került, ám épp csak elkezdett játszani egy porcsérülés miatt műteni kellett lábát.

– Utána már megmondták nekem, hogy „gyerek belőled már nem lesz játékos” – mesélte Szabó Tamás. – Azt a tanácsot kaptam, hogy menjek el játékvezetőnek. Először nem tudtam, hogy mi ennek a módja, de elvégeztem a tanfolyamot és levizsgáztam. Nagyon sok helyre jártam fújni, volt, hogy meg akartak verni. Egy alkalommal húsvétkor fújtam a Lengyelóti–Somogysárd összecsapást. Volt egy játékos, aki nagyon agresszíven játszott. Szóltam neki, hogy vegyen vissza, de a 25-30. perc körül pont a tribün előtt elővettem a sárga tojást a zsebemből majd bemutattam és ráírtam.

A nevetés persze nem volt meglepő, amin azonban meglepődött Szabó Tamás, hogy a közelmúltban nézőként vett részt egy lengyeltóti meccsen, ahol úgy köszöntötték, hogy a „tojásos bíró”.

Játékvezetőként is megmaradt a lehetőség, hogy kiemelkedjen sporttársai közül, de hiába volt fiatalon az NB II. első öt legjobb játékvezetője között, annál feljebb nem jutott.

– Puhl Sándort nagyszerű sportembernek tartottam és ő a 22. helyről jött fel az első ötbe – mesélte Szabó Tamás. – Őt kiválasztották az NB I.-be, engem nem. Később világbajnoki döntőt is fújt, akkor táviratoztam is neki gyorsan, hogy „Sanyikám, gratulálok a koronádhoz”. Persze akkoriban ez egészen mást jelentett, mint manapság. S Puhl Sándor végül az egyik legsikeresebb magyar játékvezetővé nőtte ki magát.

Szabó Tamás még ezután is tanúja lehetett volna történelmi mérkőzésnek. Az 1987-es Heysel-tragédia néven elhíresült Liverpool–Juventus meccs­re választottak játékvezetőket. Felettesei azonban nem engedték el a kiválasztásra a laktanyából.

– Éppen indultam, amikor belebotlottam a feletteseimbe, akik közül az egyik nem engedett, mesélte Szabó Tamás. – Én naiv, fiatal voltam és visszabandukoltam, ahelyett, hogy megpróbáltam volna elérni, hogy mégis elmehessek.

Szabó Tamás 1991-ig fújt aktívan, utána utánpótlás-neveléssel foglalkozott. Több olyan játékos (Takács András, Károlyi Sándor, Galgóczi Károly és a Graszl fivérek) fordult meg nála, akik később NB I.-be jutottak. Elmondta: büszke tanítványai eredményeire, s nyilván sajátjaira.

– Élek-halok a fociért és imádom a Balatonlellét, néha még vidékre is elkísérem őket – mondta mosolyogva, majd időközben kihűlt kávénkat felhörpintve indultunk meg a városközpont felé.

Pedig Szabó Tamás biztosan még egész nap tudott volna történetekkel szolgálni az eseménydús labdarúgói, majd játékvezetői évekről.