úszás

2020.05.21. 08:30

Tempót váltottak az úszók: ismét vízben edzenek

Visszatértek jól megszokott közegükbe, a vízbe a somogyi megyeszékhelyen a két nagyobb úszóklub, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, valamint az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzői.

Klein Péter, Kun Zoltán

Nehéz időszakot hagyhattak maguk mögött a kaposvári úszók, akik a koronavírus-járvány miatt a szárazföldre, egészen pontosan otthonaikba kényszerültek az elmúlt két hónapban. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a vészhelyzet bevezetésekor szinte azonnal áttértek az online edzésekre és amennyire csak lehetett, egyénileg tartották magukat formában.

– Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt időszakban is nagy létszámban végezték a munkát a gyerekek – nyilatkozta lapunknak Virovecz Richárd, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetőedzője. – Gyakorlatilag nem volt lemorzsolódás sem, szinte teljes létszámban tértek vissza sportolóink. Az első enyhítés után szabadtéren, már kis csoportokban edzettünk, most pedig – természetesen a megfelelő biztonsági előírások figyelembe vételével – teljes létszámmal dolgozunk.

A sportiskolások is, csakúgy, mint a többi klub a szabadtéri, ötven méteres versenymedencében tartják edzéseiket.

– Jelenleg négy korcsopoportban zajlik a munka, ez negyvenhét gyereket jelent – fogalmazott Virovecz Richárd. – A legfiatalabb nyolc-kilenc évesektől az idősebbekig mindenki edz már. A három versenycsoportunk minden nap medencébe száll. Velük rajtam kívül még Meiszterics László, valamint Hajdu Sándor edzők foglalkoznak.

A sportiskolások több versenyt is terveztek a tavaszi időszakban. Sajnos ezekről azonban a koronavírus-járvány miatt le kellett mondani.

– A Kaposvár kupa második fordulóját, valamint az 52. Csik Ferenc Úszó Emlékversenyt sem tudtuk megrendezni – folytatta Virovecz Rihárd. – Június elején lett volna az Ifjúsági Országos Bajnokság, ám ezt a viadalt is el kellett halasztani. Most nem is nagyon tudok nyilatkozni általunk rendezett vagy szervezett versenyről. Egyelőre várjuk a Magyar Úszó Szövetség állásfoglalását. Valamennyi egyesület, amely rendezéssel is foglalkozik, nem tehet mást, mint kivár. Elsőként az országos jelentőségű viadalokat (felnőtt és korosztályos országos bajnokságokat) időzítik. Ez alapvetően befolyásolja az egész idényt. Az sem tisztázott még, hogy ezeket a versenyeket korlátozásokkal együtt, valamint milyen feltételek mellett kell rendezni. Ezek pontos ismeretében lesz majd világos, hogy mit és mikorra tudunk vállalni ezen erőpróbák közül. Nagyon szeretném, ha a kisebb versenyek közül szeptember végén meg tudnánk tartani majd a Kaposvár kupa korosztályos viadalunk harmadik fordulóját. A kiesett második forduló küzdelmeit pedig októberben tudnánk pótolni.

Mivel a tokiói Nyári Olimpiai Játékokat egy esztendővel elhalasztották, az idei hazai programból kivették a Rövidpályás Úszó Országos Bajnokságot, melyet tavaly szintén a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola rendezett a Csik Ferenc Versenyuszodában.

A képlékeny verseny-forgatókönyv miatt egyelőre nehéz tehát tervezni, ám az edzésmunka nem állt le, sőt még komolyabb szakaszba lépett.

– A gyerekek nagyon jó kondicionális állapotban vannak – vette át a szót ismét Virovecz Richárd. – Az elvégzett fizikális munka miatt izmosabbak, nehezebbek lettek sportolóink. Idézőjelben persze, de azt is mondhatnám, hogy újra tanulunk úszni. Most az úszással lazítjuk versenyzőinket. Ezzel együtt természetesen nem maradnak el az erőnléti feladatok sem. A vízes edzés előtt van negyvenöt perc kondi. Azt nem adjuk fel, mert nagyon jó eredményeket értek el a sportolóink az elmúlt hat hét alatt. Szépen kierősödtek, ezt nem szeretnénk elveszíteni. Amit most megszereztünk azokat a hasznos izmokat „próbáljuk majd átvinni a vízre”.

A Makatics Péter edző vezette Kaposvári Úszó SE fiatal sportolói június másodikán kezdik a közös munkát.

Az elhalasztott világversenyek miatt újabb alapozás vár az uszonyos úszókra

A korlátozások miatt a legfiatalabb korosztály számára csak később kezdődnek az edzések, mivel megszabott az a létszám, hogy hányan lehetnek egyszerre egy pályán – fogalmazott id. Kovács László, az 1. MCM-Diamant Adorján SE mesteredzője. – Pont annyi sportolóval kezdtük el újra a vizes edzéseket, amennyi egy időben a medencében lehet, ez jelenleg negyven–negyvenöt főt jelent. Látszik a kihagyás az úszókon, hiszen hiába készültek eddig szárazföldön a víz egészen más izmokat mozgat meg. Emiatt az első két hétben még nem kapnak nagy terhelést, csak lazább, hosszabb úszások szerepelnek a programban. Egy dolog azonban bizonyos: mindenki nagyon élvezi, hogy újra úszhat!

Az Adorján SE uszonyos és búvárúszói előtt számos nemzetközi, valamint hazai megméretés is állt volna ebben az évben, azonban a járványügyi helyzetre való tekintettel ezeket egy évvel elhalasztották.

– Egy újabb alapozás vár a sportolókra, hiszen minden világversenyt egy évvel később rendeznek – tette hozzá id. Kovács László. – Arra még van esély, hogy a magyar bajnokságot, illetve egy-két korosztályos versenyt még az idén megrendezzenek, de a válogatott sportolókkal már a jövő nyári világbajnokságra készülünk, hiszen ott dől majd el, hogy ki mehet a 2022-es világjátékokra.

A járványügyi helyzet okán az Adorján SE edzői, Kovácsné Solymossy Mária, Lábodi Laura, Lengyeltóti István és id. Kovács László is nagy körültekintéssel, az egészségügyi előírások pontos betartása mellett vezényelik a gyakorlatokat.

– Az öltöző helyiségeket továbbra sem használhatjuk, mindenki átöltözve érkezik az edzésekre, amelyek után a medence partján öltöznek vissza a sportolók, azonban a hölgyek számára biztosítottunk egy kis öltözőkabint – mondta id. Kovács László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában