Labdarúgó NB I.

2020.06.16. 18:24

Kemény összecsapás vár a Rákóczira a Paks ellen

A kiesés ellen menekülő Paksi FC ellen folytatja szereplését a labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 30., hétközi játéknapján a Kaposvári Rákóczi FC.

Klein Péter

Újabb hétközi összecsapás vár a Kaposvári Rákóczi FC együttesére, amely ezúttal a Paksi FC stadionjában lép pályára szerdán 16 óra 55 perckor. A Tolna megyei együttes jelenleg a tizedik helyet fogalja el a bajnokságban, s csupán csak két pont az előnye a már kieső helyen álló Debrecennel szemben. Így a paksiaknak hatalmas szüksége van minden egyes pontra a hátralévő négy fordulóban. Osztermájer Gábor tanítványai már hat mérkőzésesre duzzasztották a veretlenségi sorozatukat, hiszen a bajnokság újraindulása óta minden bajnokijukon szereztek pontot.

Ez leginkább egy volt, hiszen háromszor is döntetlennel zártak aktuális ellenfelükkel. Elsőként a tabella második helyen álló MOL Fehérvár FC ellen játszottak egy gól nélküli mérkőzést, majd idegenben verték a harmadik helyen álló Mezőkövesdet. A paksiak az elmúlt két összecsapásukon is a padlóról álltak fel a hajrában. Először hazai pályán a bajnoki éllovas Ferencváros ellen mentettek pontot úgy, hogy a hosszabbítás második és hatodik percében vették be Dibusz Dénes kapuját. A legutóbbi fordulóban pedig Zalaegerszegen hajtották végre ezt a bravúrt. Akkor már három-egyre vezetett a hazai pályán futballozó ZTE, de a hajrában kétszer is villantak a paksi támadók, így egy pontot onnét is elcsíptek a tolnaiak, akik az eredményeik alapján remek formában várják a Kaposvár elleni bajnokit.

A jelenleg is zajló szezonban eddig kétszer találkozott egymással a két csapat. A paksi mérkőzésen kettő-egyes, míg a kaposvári találkozón három-nullás tolnai siker született, így ezek alapján is a Paks a találkozó esélyese. Abban viszont bizakodhatnak a kaposváriak, hogy vírusjárvány miatt kialakult szünetben két zárt kapus felkészülési mérkőzést is vívtak a Pakssal, de egyiken sem maradtak alul. Ugyanis a tolnai városban, valamint a Rákóczi stadionban is egy-egyes döntetlennel zártak a felek. A Kaposvári Rákóczi FC mellett szóló másik fegyvertény pedig az, hogy az élvonaltól biztosan búcsúzó együttes labdarúgói az elmúlt három fordulóban bizonyították, hogy van tartásuk és önbecsülésük. Emellett pedig a Diósgyőr legyőzése is lendületet adhat a kaposváriaknak.

A mérkőzés kimenetelét az is döntően befolyásolja majd, hogy melyik csapat bírja jobban a heti két mérkőzéses terhelést.

– Nem lehet összehasonlítani az edzőmérkőzést a bajnokival, de az tény, hogy mind a két felkészülési találkozón jól játszottunk – fogalmazott Waltner Róbert, a Kaposvári Rákóczi FC edzője. – Bízom benne, hogy szerdán is jó mérkőzést fogunk játszani, mindenki becsülettel küzd majd és helyt tudunk állni. Szeretném, ha azzal a mentalitással lépnének pályára a játékosok, mint a Diósgyőr ellen. Szerdán hárman is debütálni fognak az NB I.-ben, remélem, hogy kellően motiváltak lesznek ezáltal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában