RÖPLABDA

2020.06.30. 13:48

Négyen kaptak meghívót

A korosztályos nemzeti együttes szövetségi edzője, Horváth András is kaposvári származású, és a napokban jelentették be, hogy ő lesz az UTE élvonalbeli alakulatának vezetőedzője.

Molnár Gábor

Remek hírt kapott a napokban az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női RC és a Kaposvári Röplabda Akadémia vezetése: négy lány is meghívót kapott az U19-es válogatott júliusi edzőtáborába! Tóth Jázmin, Kump Aliz, Szerencsés Mimi és Szatmári Lilla egyaránt bizonyíthatja képességeit a Horváth András szövetségi edző vezette szakmai stábnak.

A magyar női élvonalbeli röplabdázás közvetlen utánpótlása július elseje és július 18-a között, Szigetszentmiklóson edzőtáborozik majd, és a kaposvári leányszakág fejlődését jezi, hogy négyen is meghívót kaptak a programra. A 16 esztendős ütő, Tóth Jázmin és a 17 esztendős liberó, Szerencsés Mimi a Kaposvári Röplabda Akadémia saját nevelésű sportolója. Előbbi egy évvel ezelőtt került fel az 1. MCM-Diamant Extraligás együttesének felnőtt keretébe, és nagyszerűen helytállt, utóbbi pedig az elmúlt két szezont a Vasas Óbuda színeiben játszotta végig, aztán visszatért szülővárosába. A 16 éves center, Kump Aliz január óta tagja a kaposvári röplabdás közösségnek, az idén érettségiző és ugyancsak a centerposzton bevethető Szatmári Lilla pedig az MTK gárdájától érkezett Somogyba.

Érdekesség, hogy a korosztályos nemzeti együttes szövetségi edzője, Horváth András is kaposvári származású, és a napokban jelentették be, hogy ő lesz az UTE élvonalbeli alakulatának vezetőedzője a 2020/2021-es évadban.

A Diamant kiváló szakvezetője, Sasa Nedeljkovic korábban is többször elmondta, hogy nagyon szeretne fiatal magyar tehetségekkel együtt dolgozni, és erre a következő évadban meg is lesz a lehetősége, ugyanis a kaposváriak felnőtt keretében hét olyan játékos kapott helyet, aki húsz év alatti. Bátor, de elismerésre méltó vállalkozásba fogott tehát a klub, de a jövő reménységei biztosan jó kezekben lesznek, ugyanis testközelből tanulhatnak majd a felnőtt magyar válogatott sportolóktól és a klasszis külföldiektől is, az U21-es és az U19-es együttesben pedig a július elsején munkába álló korábbi nagyszerű liberó, Nagy Fanni edző vezetésével gyűjthetik a további tapasztalatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában