LABDARÚGÁS

2020.06.27. 20:19

Nem tudott szépen búcsúzni a Rákóczi

Újpesten lépett pályára a labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 33., azaz utolsó fordulójában a Kaposvári Rákóczi FC. A bajnokságból már korábban kieső somogyiak nem tudtak szépen búcsúzni, hiszen nagy vereségbe futottak bele a Szusza Ferenc Stadionba.

Klein Péter

Fotó: LANG ROBERT

A kaposváriak már biztos kiesőként várták az utolsó játéknapot, míg az újpestiek azzal a céllal, hogy nem szeretnének a Rákóczi sorsára jutni. Erre minden esélye meg is volt a fővárosi gárdának, hiszen már egy döntetlen is a biztos bent maradást ért számukra. A hazaiak elég görcsösen kezdtek, így a kaposváriak felszabadult, gyors futballja sok zavart okozott a lilák védelmében. A somogyi zöld-fehérek főként a széleken kerültek az újpesti védelem mögé, s érkeztek is a veszélyes beadások. Az első percekben Ádám Martin beívelése után a bajnokság újraindulását követően már három gólnál járó Bévárdi Zsombor tudott fejelni, de Banai Dávid kitolta a jobb alsóba tartó labdát.

Hiába kezdte jobban a találkozót a Rákóczi, egy gyors támadás után a fővárosiak kerültek előnybe. Banai Dávid kirúgását követően Zsótér Donát fekve tette a labdát a jobb szélen nagy sebeséggel érkező Simon Krisztián elé, aki egy jó negyven méteres sprint után, az öt és feles sarkáról lőtte a labdát a kapu jobb oldalába. A hazaiak a vezetés után átadták a területet a Rákóczinak, de az újpestiek kontrái – már amennyiben hajlandók voltak az elkényelmesedő hazaiak támadni – azért veszélyt jelentettek Pogacsics Krisztián kapujára. A kaposváriak azonban semmit sem tudtak kezdeni a mezőnyfölényükkel, míg az Újpest ritmust váltott az játékrész utolsó perceire, s újabb két gólt szerzett. Előbb Dzenan Burekovic gurított középre az alapvonalról, ahol Novothny Soma becsúszva juttatta a kapuba a labdát, majd az egy perce pályán lévő Bacsa Patrik kapott jó labdát és az ötösről lőtt a kapuba.

A szünetben próbált változtatni a Rákóczi szakmai stábja, hiszen hármat is cserélt, de az Újpest ott folytatta, ahol abbahagyta. Az első támadás végén Pogacsics Krisztiánnak Zsótér Donát veszélyes átlövését még védeni tudta, de a második után már tehetetlen volt, hiszen Bacsa Patrik takarásból tudott a jobb alsóba gurítani. Majd az utolsó fél óra előtt Máté Zsolt szerezte meg első NB I.-es találatát, miután egy Pogacsics Krisztiánról kipattanó labdát lőtt a hálóba. Az utolsó húsz percre kapust cserélt, s ezzel újabb újoncot avatott a Kaposvár, hiszen a húsz esztendős Bonnyai Márk állt a gólvonal elé. A fiatal hálóőrnek két bravúrt is be kellett mutatnia, hiszen előbb Koszta Márk közeli lövését tudta magához ölelni, majd Balázs Benjámin erős löketét ütötte ki.

A kaposváriak a sokgólos hátrányban már enerváltan mozogtak a pályán, s hiába dolgoztak érte, nem tudták megszerezni a szépítő találatot, ami egy ideig az utolsó NB I.-es góljukat jelentette volna. A kaposvári szurkolók előtt pedig kalapot kell emelni, hiszen szép számmal kísérték el a csapatot Újpestre és az utolsó meccsen is végig buzdították a kedvenceiket, az eredmény ellenére is.

Újpest FC–Kaposvári Rákóczi FC 5–0 (3–0)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3004 néző. V.: Csonka (Márkus, Becséri).

Újpest FC: Banai – Balázs B., Máté Zs., Ristevski, Burekovic – Obinna (Csongvai, 60. p.), Onovo – Simon K. (Szakály P., 74. p.), Zsótér (Katona M., 60. p.), Perosevic (Bacsa, 44. p.) – Novothny (Koszta, 74. p.). Vezetőedző: Predrag Rogan.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (Bonnyai, 70. p.) – Nagy J., Ur, Szabó A., Hadaró (Vachtler, a szünetben) – Szakály A., Trebotic – Bévárdi (Pintér Á., a szünetben), Palic (Csiki, 53. p.), Balázs Zs. (Nagy R., a szünetben) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.

Gólszerzők: Simon K. (12. p.), Novothny (45. p.), Bacsa (45+1., és a 49. p.), Máté Zs. (57. p.).

Sárga lap: Balázs Zs. (2. p.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában