KÉZILABDA

2020.06.30. 11:43

Tehetségesek, elhivatottak és vállalják a nagy NB I.-es kihívást

Kiváló szakemberek dolgoznak a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián, s az edzők, valamint a stáb tagjainak magas szintű munkáját hűen tükrözik az elért eredmények.

Molnár Gábor

Mozgalmas időszakon vannak túl a NEKA tanítványai és dolgozói, hiszen a koronavírus alaposan átírta az életüket.

– Márciusban hirtelen azzal szembesültünk, hogy nem lehetséges helyben az oktatás, s mindenkinek haza kell utaznia – mondta Mocsai Tamás, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője. – Ez dupla feladatot rótt ránk, hiszen amellett, hogy meg kellett szerveznünk a munkafolyamatokat, kezelni kellett a tartalmi részt is. Átálltunk a digitális képzésre, mely nemcsak azt jelentette, hogy online kiküldtük a feladatokat, hanem audiovizuális formában is kaptak gyakorlatokat a gyerekek. Voltak náluk olyan eszközök, melyekkel nyomon lehetett követni az elvégzett feladatokat, s itt már a szakedzők, az erőnléti edzők, a gyógytornászok is részt vettek a napi munkában. A NEKA-n nem csak sportoktatás zajlik, hiszen a gyerekeknek az iskolában is helyt kellett állniuk, így az akadémia nevelőtanárai is segítették a tanulók minden napjait, s ami pozitívum volt, hogy a gyerekek mertek segítséget kérni tőlük.

Az elején nagy elánnal vetették bele magukat az online rendszerbe a növendékek, utána azonban akadt egy-két hullámvölgy.

– Sok család azzal szembesült, hogy nem is olyan egyszerű otthon edzeni és közben megfelelni az iskolai követelményeknek is – hangsúlyozta Mocsai Tamás. – Oda kellett figyelni a helyes táplálkozásra, az edzés, a tanulás és a pihenés megfelelő arányára, illetve a napi ritmus kialakítására. Mi mindenben partnerek voltunk, ott segítettünk, ahol csak tudtunk, legyen szó akár az érettségi-felkészülésről vagy éppen a beadandó házi feladatok elkészítéséről.

Elmaradt a visszacsatolás

Csonka szezon ide vagy oda, a NEKA büszke lehet a csapataira, mert kiváló teljesítményt nyújtottak a bajnokság(ok)ban, aztán jött a Magyar Kézilabda Szövetség döntése, melynek értelmében nem hirdettek végeredményt.

– Nehezen kezelhető az, ha a munka gyümölcsét nem lehet leszüretelni, pláne akkor, ha a pontvadászat több mint hetven százalékán már túl voltunk – emelte ki az ügyvezető. – A serdülőktől egészen a felnőttekig jól pozícióban voltak a csapataink, ráadásul a nők feljutó helyen álltak az NB I./B-ben. Nem volt szerencsés az MKSZ határozata, hiszen Európa több országában is vagy engedélyezték a folytatást, vagy az adott tabella alapján zárták le a kiírást. A gyerekeknek, sőt az edzőknek is fontos lett volna, hogy az idény végén visszacsatolást kapjanak az elvégzett munkáról.

Nagy kihívás lesz az NB I.-es szereplés

Ennek ellenére is lesznek NEKA-s játékosok az élvonalban.

– Saját jogon nem tudtunk feljutni a legfelsőbb osztályba, ezért kerestük meg a SZISE vezetőségét – fogalmazott Mocsai Tamás, aki a Dunaferr-rel bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett. – Nagy egyeztetési, szervezési maratonon vagyunk túl, de szerencsére sikerrel zárultak a megbeszélések. Úgy állapodtunk meg, hogy a Szent István SE adja a jogot, a NEKA pedig a komplett szakmai stábot és hátteret, valamint a felkészülést és a játékosokat. Ez egy hatalmas lehetőség, mert a magyar női junior és ifjúsági válogatott hetven-nyolcvan százaléka együtt fog játszani a magyar élvonalban. De terhet is tesz ránk, hiszen az összes előírásnak meg kell felelnünk, például fel kell készíteni a csarnokunkat az NB I.-re, de jó ütemben és úton haladunk. A másik kérdés a finanszírozás, de mivel javarészt utánpótlás-kézilabdázók alkotják majd a csapatot, ezt is tudjuk kezelni. Az első idény célja, hogy a lányok és az edzők minél gyorsabban vegyék fel a ritmust, hiszen ez egy új helyzet lesz, ahol hétről hétre sztárok ellen lépnek pályára. A tehetségük adott, s elhivatottak, úgyhogy állunk elébe a kihívásoknak. A képzés, az innovatív gondolkodás, a tudományos háttér, mind-mind a hazai kézilabdázásért van. Azt tapasztaljuk, hogy egy bizonyos korosztályig tehetségesek a magyar kézilabdázók, aztán van egy nagy űr, s mi ezt szeretnénk áthidalni. Ezért is fontos számunkra az NB I., hiszen például Miker Roland, Császár Gábor, és Nagy Kornél is már fiatalon pályára léphetett a felnőttek között és éltek is a lehetőséggel. Mi is megadjuk a sanszot a játékosoknak arra, hogy bizonyítsák, megértek a legfelsőbb osztályra.

Garantált a fejlődés a balatonboglári akadémián

Az NB I.-es szerepléssel továbbfejlődhetnek a lányok a balatonboglári akadémián.

– Most értünk el oda, hogy már nem viszik el tőlünk 18 évesen a fiatalokat, de hozzá kell tennem, nem mindenki fogadott minket szívesen, mert azt mondták, visszatartjuk a tehetségeket – elevenítette fel Mocsai Tamás, aki 190-szer lépett pályára a magyar válogatottban. – Ebben van némi igazság, de egy-két év múlva már odaadjuk őket, elég csak megnézni, mennyi akadémista játszik már a magyar bajnokságban.

Volt szövetségi kapitányok, jelenlegi szövetségi edzők alkotják a NEKA szakmai stábját. Példaképek, akikre méltán nézhetnek fel a növendékek, s akiktől elsajátíthatják a sportág minden titkát.

– Mindig kihívás megtartani a trénereinket, mert rengeteg kérőjük akad, de az akadémia mindig abból indul ki, hogy a legjobb edzőkkel, a legjobb emberekkel szeretne együtt dolgozni – húzta alá. – Aki egyszer bekerül a rendszerünkbe, látja, hogy biztos a háttér, szabadon dolgozhat és nálunk kiteljesedhet.

Lépésről lépésre fejlesztenek a boglári Nemzeti Kézilabda Akadémián

A következő szint a fiúszak­ág erősítése lesz

Lépésről lépésre haladnak az akadémia szakmai fejlesztésével, nem sietnek el semmit.

– Zászlónkra tűztük a kézilabda, a sporttudomány és az utánpótlás-nevelés fejlesztését, illetve a szakemberek képzését is – emelte ki. – De nem tudunk mindent egyszerre megvalósítani, mert akkor csorbát szenvedhet a minőség, ezért fokozatosan újítunk. A tizennégytől húszévesekig lefedjük a korosztályokat, s közben elindítottuk a Lurkó-programot, mely a hat-tízéveseket érinti, ahol a cél, hogy megszeressék a legkisebbek is a kézilabdát. Még van egy űr a tíz-tizennégy esztendősök között, de hamarosan ezt is át fogjuk hidalni. De az is egyértelmű, hogy ezt Balatonboglárról nem tudjuk megoldani, ezért a toborzókat kiterjesztettük az egész megyére, sőt az országra is. Az idei lépcsőfok az NB I., a következő pedig a fiúszakág erősítése lesz. Fontos számunkra az oktatás is, az, hogy mindenki érettségizzen le, majd pedig szerezzen felsőfokú képesítést. Évek óta tárgyalunk főiskolákkal, egyetemekkel, keressük azokat a megoldásokat, mely a gyerekek, a NEKA és az intézmények számára is megfelelő lehet. Ki lehet jelenteni, azt a célt, amit a hat évvel ezelőtti induláskor meghatároztunk, sikerült megvalósítani.

Folyamatosan mérik a sportolók teljesítményét, s ha valahol eltérést észlelnek, azonnal elkezdenek dolgozni a hiba kijavításán.

– Tudatosítjuk a fiatalokban, mik az erősségeik, illetve a gyengeségeik, s már az is érdekes feladat, hogy megtaláljuk azt a szakembert, aki segíteni tud az ifjú kézilabdázónak a fejlődésben – mondta a NEKA ügyvezetője. – Az idén már sportpszichológiai és dietetikai oktatáson is részt vehettek a tanítványok, ebből is látszik, tudatosan építjük fel a képzésüket, s ha betartják az előírásokat és megfogadják a tanácsokat, akkor idővel a saját maguk edzői lehetnek.

Hosszú idő után újra benépesült az akadémia, hiszen a csapatok visszatértek egy időre, s megrendezik a tábort is.

– Minden jogszabályt betartva, három, négy hete újra elkezdtük az edzéseket a fiatalokkal – tette hozzá Mocsai Tamás, aki hosszú éveket játszott a Bundesligában, csapatai között volt a Lemgo, a Flensburg és a Hannover. – Ez az időszak lecsenget, s most elkezdődött a nyári tábor, melynek első turnusa már lezajlott. Megismertettük a sportág alapjaival a fiatalokat és azon dolgoztunk, hogy megszeressék a kézilabdát. Az edzőtábor-időszak elkezdődött, jelenleg a Győri Audi ETO KC felnőtt- és ificsapata van nálunk, de szerdán jön a női ifi válogatott is. Az akadémia együttesei pedig július 20-án kezdik meg a munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában