RÖPLABDA

2020.06.30. 10:24

Zárszóként két bronz

Három évtizede, az 1990/1991-es szezonban játszhatta az első bajnoki döntőt a Fino elődje, a Kapos Volán, egy évvel később pedig megkezdődött a legendás aranykorszak. Összeállításunkban erre tekintünk vissza.

Fenyő Gábor

Az utolsó két szezonunkban már csak két bronz jutott. Igaz, idén már március közepén lefújták a bajnoki pontvadászatot.

A 2018/2019-es szezonra nem igazán változott a Demeter György mester vezette Fino-Kaposvár játékoskerete. Csupán annyi változás történt, hogy egy évnyi légióskodás után hazatért Franciaországból Bozóki Bence, a bolgár Galin Nikolov pedig – ugyancsak egy szezon elteltével – hazautazott. A Magyar Kupában a február 16-án Érden játszott bronzmérkőzésen sima 3–0-ra vert minket a Vegyész RC Kazincbarcika. A bajnoki elődöntőben ugyancsak a Barcikával találkoztunk, s összesítésben 3–1 arányban maradtunk alól. A bronzmeccseken viszont ugyanilyen arányban bizonyultunk jobbnak a Dávid Zoltán vezette Magyar Kupa-győztes Kecskemétnél.

A következő, 2019/2020-as idényben öten is elköszöntek Kaposvártól. Ifjabb Nagy Péter a fővárosban a BME-MAFC csapatánál folytatta immár edzőként, Szabó Barna Frigyes Németországban tanult tovább – a hírek szerint a következő szezonban ifjabb Nagy Péter játékosa lesz a MAFC-nál –, Szabó Bence Kecskemétre igazolt, Vajda Tamás sérülés miatt befejezte a pályafutását, s elbúcsúzott Pápai Péter is. Változás történt a kispadon is: Demeter Györgyöt az argentin Ruben Wolochin váltotta a kispadon. Ellenben három külföldi légiós – nevezetesen az orosz Jurij Kruzskov és Ilia Makarov, valamint az olasz Ignacio Martinez – érkezett. A Magyar Kupában – miután február 29-én Kecskeméten-en legyőztük 3–1-re a Vegyész RC Kazincbarcikát – bronzérmet szereztünk.

Akár a fináléban is játszhattunk volna, ha nem szúrjuk el látványosan a Kecskemét elleni elődöntőt. Az első hazait ugyanis magabiztosan 3–0-ra hoztuk, a visszavágón pedig ugyanilyen arányban veszítettünk. Az úgynevezett aranyszett döntött, ahol hiába vezettünk már 14–11-re, majd 15–14-re, a mérkőzés végére mégsem mi raktunk pontot. Hogy a bajnoki pontvadászatban meddig jutottunk volna el, az már soha nem fog kiderülni, miután március közepén befejezettnek nyilvánították.

Ami az új, 2020/2021-es szezont illeti, egyelőre az biztos, hogy Ruben Wolochin marad továbbra is a Fino-Kaposvár kispadján, a légiósok közül pedig Makarov hosszabbított. Egyelőre csak négy távozóról tudunk beszámolni. Martinez még márciusban a vírusjárvány kitörésekor hazautazott, Kruzskov Csehország felé vette az irányt, ahol a VK Ostrava játékosa lesz, míg Nagy József az ősi rivális Kecskemétet erősíti majd, a saját nevelésű Kulcsár Adrián pedig a Székesfehérvári MÁV Előre SC csapatának a játékosaként folytatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában