Vízilabda

2020.07.29. 10:13

Kaposvárt választotta a szövetségi kapitány

A helyszínen tekintette meg a BENU férfivízilabda Magyar Kupa kaposvári csoportjának mérkőzéseit Märcz Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Klein Péter

20200124 Budapest Vízilabda EB férfi Magyarország Montenegro fotó:Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: Märcz Tamás (Marcz) szövetségi kapitány

Fotó: Mirkó István

Négy helyszínen zajlottak a küzdelmek a BENU férfi Magyar Kupa első fordulójában. A B csoportnak a kaposvári Virágfürdő adott otthont, az izgalmas mérkőzések pedig a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának, Märcz Tamásnak a figyelmét is felkeltették.

– Több oka is volt annak, hogy a helyszínek közül Kaposvárt választottam – mondta Märcz Tamás. – Az egyik, hogy a Balatonról érkeztem, a másik pedig, hogy előzetesen ez tűnt a legizgalmasabb csoportnak. Ez be is igazolódott, hiszen éles, kemény meccseket láttam. Szakmai szemmel is azt mondom, hogy a közönség jó vízilabdát láthatott, emellett pedig jól is szórakozott. Bár az időjárás egy kicsit rapszodikus volt az első két mérkőzés alatt, hiszen hol esett az eső, hol sütött nap, hol pedig felhős volt az ég, de ez nem zavarta a nézőket. Senki sem ment haza emiatt. Azt gondolom, hogy külön jó az, hogy szabad ég alatt rendezik a kupamérkőzéseket, hiszen sokkal jobb a hangulat, mint egy zárt térben.

A koronavírus-járvány miatti több hónapos kihagyást követően a vízilabdázók és a sportágat kedvelők is ki voltak már éhezve a tétmérkőzésekre.

– Az volt az egyik oka annak, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség a Magyar Kupát erre az időszakra tette, hogy a sport nélküli hónapok után töltse meg eseménnyel a nyarat, s csalogassa vissza a nézőket a lelátóra – folytatta a szövetségi kapitány. – A csapatok célért, egy komoly tétért küzdhetnek azt kihasználva, hogy elhalasztották az idei olimpiát. A nézők pedig egy hónapon keresztül élvezhetik a mérkőzéseket.

A szövetségi kapitány természetesen nem szurkolói, hanem szakmai szemmel nézte a mérkőzéseket, hiszen a csoportot végül magabiztosan megnyerő Szolnoki Dózsa színeiben számos válogatott ugrott medencébe.

– A Szolnok mellett a BVSC-Zugló is ad játékosokat a válogatottba, ha a bő keretet nézem – tette hozzá Märcz Tamás. – A kaposvári csapatból többen szerepeltek az utánpótlás-válogatottban, így őket is figyeltem. Az UVSE pedig egy olyan bázis, ahonnét folyamatosan jönnek ki a tehetségek, s és most is vannak olyan játékosok, akik később esélyesek a válogatottságra.

A Balatonról érkezett a somogyi megyeszékhelyre Märcz Tamás

Európa trónjára vezette a válogatottat

Az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok Märcz Tamás három éve, 2017 januárjában vette át a magyar férfiválogatott irányítását a nemrégiben igen fiatalon elhunyt Benedek Tibortól. A korábban a BVSC-Zuglót irányító szakember ez év januárjában, huszonegy év elteltével vezette vissza a magyar nemzeti csapatot az öreg kontinens trónjára azzal, hogy megnyerte a hazai rendezésű Európa-bajnokságot. Az idei nagy kihívás azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradt Märcz Tamás válogatottja számára, hiszen a tokiói olimpiai játékokat egy év múlva, 2021-ben rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában