kosárlabda

2020.09.30. 11:51

Szőke Balázs új szerepkörben

Felnőtt és utánpótlás vonalon is átalakult szerepkörű szakmai stábbal látott munkához a 2020/2021-es szezonelőtt a Kaposvári KK férfikosárlabda-csapata.

Kun Zoltán

Több változás is történt az elmúlt időszakban a Puska Zoltán ügyvezető által irányított Kaposvári Kosárlabda Klub szakmai munkáért felelős stábjában. Mint ismert a vezetőedző feladatokat ismét Fekete Ádám látja el a felnőtt együttesnél. Munkáját pedig Szőke Balázs és Filipovics Gordan edzők mellett immár a visszatérő Fehér Iván erőnléti edző is segíti. A csapat mellett tevékenykedő stábban továbbra is Horváth Tamás dolgozik gyúróként, míg Fekete Judit gyógytornászként segíti a közös munkát. A csapat orvosa továbbra is dr. Néber Árpád. A technikai vezető poszton azért történt változás, mert Mihályfalviné Polczer Kata anyai örömök elé néz. Az ő feladatait férje, Mihályfalvi Péter vette át a klubnál. Ami az alacsonyabb korosztályokat illeti az U20-as, valamint az U18-as korcsoport csapatát Szőke Balázs edző irányítja a továbbiakban. Az U16-os korosztályú alakulat edzéseit pedig Fehér Iván Filipovics Gordan vezeti.

– Tavaly, amikor idekerültem, az U16-os együttes mellett kezdtem dolgozni – nyilatkozta Szőke Balázs. – Annyi változás történt, hogy most a felsőbb két korosztály munkáját irányítom. Ez azért is célszerű váltás, mert nagyon sok átfedés van a különböző korcsoportos csapatok közt. Például az U18-as együttes tagjainak több, mint fele „feljátszik” az U20-ba is. Az U18-asok kiemeltként vesznek részt majd a kiemelt bajnokságban, így nem kell selejtezniük. Ez a gyerekekkel a kosárlabdát megismertető sport­iskolás edzők, és az előttem a csapatot három éven át edző Fehér Iván érdeme. Nagyon jó munkát végeztek. Az U20-as csapatban sokan játszanak majd ebből az együttesből. Ezekben az együttesekben ugyanazt a játékfelfogást szeretnénk megvalósítani, amelyet a felnőtteknél is alkalmazunk. Annak idején tíz idényt töltöttem itt játékosként, 355 tétmeccsen léptem pályára. Szeretnék most edzőként visszaadni valamennyit abból a sok szépből, amit akkor kaptam játékosként.

– Örömmel vállaltam el a feladatot, melyre Fekete Ádám vezetőedző kért fel ismét – mondta a régi-új szerepkörbe lépő Fehér Iván, aki az U16-os együttes edzői feladatai mellett ismét a felnőtt keret erőnléti edzője lett. – Elsőként a szakmai stáb tagjaival egyeztettünk a felkészülés menetéről. A fiatalokkal gyakorlatilag végigdolgoztuk a nyarat, míg a felnőtt keret magyar játékosaival augusztus 10-e óta zajlik a közös munka. A később bekapcsolódó külföldi játékosokat is próbáljuk azonos szintre hozni a csapattársakkal. Az augusztusi időszakban napi szinten dolgoztam a felnőtt együttesnél, jelenleg heti két alkalommal veszek részt a felnőtt edzéseken az U16-os csapat edzői feladatai mellett. Az első időszakban a különböző szintű felkészültséggel érkező játékosok fizikai fejlesztésén, az állóképesség javításán volt a fő hangsúly. A folytatásban az igencsak feszített szerda–szombati ritmusban zajló bajnoki menetrend miatt pedig a szintentartás és a regeneráció kerül majd előtérbe.

– A nyáron keresett meg Puska Zoltán, hogy vállaljam el a technikai vezetői posztot – nyilatkozta Mihályfalvi Péter, aki a városi televízióban hosszú évekig közvetítette a Kaposvári KK hazai találkozóit. – Ahogy időm és erőm engedte eddig is segítettem a csapat körüli munkát. Tudtam, hogy a mérkőzések szervezésétől a különböző hivatalos ügyek intézésén át például a játékosok utaztatásáig sok a feladat. Mindez napi szintű kapcsolattartást igényel az ügyvezető, az edzők, a játékosok valamint a stábtagok felé egyaránt. Rövid gondolkodás után igent mondtam a felkérésre, hiszen aki ismer, az tudja, hogy számomra a kaposvári kosárlabda az amatőr szinttől a profi csapatig mindig is a szívügyem volt. Örömmel és nagy várakozással vállaltam el az új munkakört.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában