NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA

2020.11.15. 20:12

Óriási csatában vesztettek rangadót a somogyi lányok

Nagy csatában szenvedett vereséget hazai pályán az 1. MCM-Diamant Kaposvár a SWIETELSKY-Békéscsabai RSE csapatától a női röplabda Extraliga rangadóján.

Molnár Gábor

Zsinórban a harmadik rangadóján lépett pályára az 1. MCM-Diamant Kaposvár, mely ezúttal a SWIETELSKY-Békéscsabai RSE egyletét fogadta. A nagy csata előtt a komplett hazai keretet tesztelték, s mindenki negatív mintát adott, így az összes játékosára számíthatott Sasa Nedeljkovic vezetőedző.

 

A szett elején még úgy tűnt, nem lesz a hazaiaknak ellenszere a békéscsabaiak kiváló támadójátékára, ám ahogy összeállta a somogyiak védekezése és nyitásfogadása, úgy vették át fokozatosan az irányítást. Különösen a Helics, Klisura, Djurics trió tett ki magért, hárman összesen 16 pontot szereztek s ennek is köszönhetően behúzta az MCM az első részsikerét.

Alaposan összekapta magát a BRSE a folytatásra, főleg Vander Weide játszott nagyot, s vezérletével hétpontos előnyre tettek szert a viharsarkiak. Ez a fór azonban hamar eltűnt, hiszen nagyon elkapták a fonalat a kaposváriak és zsinórban hét egységet gyűjtve 18–18-nál utolérték ellenfelüket. A hajrában fej fej mellett haladtak a csapatok, de két szép Drpa-megmozdulás eldöntötte a felvonás sorsát.

Már rögtön a harmadik etap elején időt kellett kérnie Sasa Nedeljkvoc vezetőedzőnek, hiszen 1–5-re elhúztak a vendégek. A rövid szünet után közelebb lopóztak ugyan a somogyiak, de Drpa folyamatosan szállította a csabai pontokat. Rengeteg volt a hazaiaknál a ki nem kényszerített hiba: elrontott szervákkal és ütésekkel „segítette” ellenfelét a Diamant. Küzdöttek, hajtottak Maticsék, de a túloldalon mindig akadt valaki, aki meg tudta akasztani a felzárkózási kísérletüket, így az éllovas behúzta ezt a szettet is.

A negyedik játszmában vállára vette egyletét Sara Klisura, a szerb kiválóság irgalmatlan bombákkal zilálta szét a békésiek védekezést. A társai is egyre jobban felpörögtek, s óriásit küzdve megnyerte a negyedik játékrészt a vendéglátó, így jöhetett a mindent eldöntő rövidítés.

A tizenöt pontig tartó küzdelmet a sokkal kevesebbet hibázó Békéscsaba bírta jobban, így megőrizte veretlenségét, de pontot hagyott Kaposváron.

1. MCM-Diamant Kaposvár–SWIETELSKY-BRSE 2–3 (19, -23, -21, 23, -7)

Kaposvár Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Horváth M., Adler L.

1. MCM-Diamant Kaposvár: Király-Tálas (2), Matics (12), Kump (7), Helics (17), Klisura (24), Djurics (16). Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Kalmár (-), Szedmák (2), Bodovics (-), Szűcs K. (-). Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic.

SWIETELSKY-Békéscsabai RSE: Glemboczki (4), Grudina (12), Koseková (2), Vander Weide (25), Pekárik (8), Drpa (28). Csere: Molcsányi (libero), Cicic (-). Vezetőedző: Tóth Gábor.

A mérkőzés alakulása

1. játszma: 2–2, 2–5, 5–7, 8–9, 12–10, 15–13, 18–14, 21–15, 22–18, 24–18.

2. játszma: 2–1, 3–4, 5–7, 7–11, 10–12, 11–18, 14–18, 18–18, 18–20, 21–21, 22–24.

3. játszma: 1–3, 1–5, 3–7, 7–8, 10–13, 12–15, 13–18, 15–20, 18–22, 20–23.

4. játszma: 2–2, 4–2, 6–4, 9–7, 10–10, 14–12, 16–13, 19–14, 21–17, 23–22.

5. játszma: 2–2, 5–5, 6–8, 6–10, 7–14.

 

Ezek is érdekelhetik