labdarúgás

2020.12.11. 16:17

A Budaörs ellen zárja az évet a BFC Siófok

A tabellán második Budaörs elleni hazai bajnokival búcsúzik az idei esztendőtől a BFC Siófok vasárnap, 13 órakor. Minden jó, ha jó a vége mondhatnánk, ám ez azért nem lenne teljesen igaz a BFC Siófok esetében, hiába nyerné meg ezt az bajnokit. Igaz, nagyon fontos három pontot szereznének a kieséstől négy pontra lévő Balogh Benitóék, akik így azért lényegesen nyugodtabban karácsonyozhatnának.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: NemA

A legkisebb valószínűsége a döntetlennek van, egyrészt a két klub tizenhárom éve, 2007 májusa óta nem remizett egymással, pedig azóta tizenháromszor találkoztak, másrészt a Budaörs 2020 februárjában ikszelt utoljára, mely ezt követően már huszonöt térmérkőzésen van túl. Ha hozzátesszük, hogy a kettejük párharca még sosem zárult gól nélkül és a Budaörsé a második legtöbb találat – 20 forduló alatt 38 – a DVDC mögött az nb2-ben, akkor egy szórakoztató kilencven perc van kilátásban. A Pethő, Halmai duó tizenötnél jár náluk, de a balatoniaknak is van hasonló kettőse Balogh és Kiss személyében, akik tizenkettőt termeltek, viszont a BFC Siófok Waltner edzővel 196 perce gólképtelen, aminek köszönhetően két vereséggel a hátuk mögött várják az évzárót. A legutóbb a rendkívül tartalékos, a tisztes helytállásban csak reménykedő Szombathely otthonában buktak a szezon talán legenerváltabb teljesítményét nyújtva. Nyoma sem volt a Waltner edző hazai, barcikaiak elleni debütálásakor látottaknak! Akkor úgy tűnt, egy más szemléletű, agresszív Siófok alakul, mely, ha elveszti a labdát az ellenfél térfelén, akkor visszatámad, amivel nyomást gyakorol, hibát kényszerít ki, emellett jól használja a széleket és be is fejezi az akcióit. Jó lenne újra egy hasonló szellemben küzdő Siófokot látni, legalább a mérkőzés egyes periódusaiban.

A húszból tizenháromszor nyerő vendégek sem a védekezésre helyszik a hangsúlyt, az eredmények őket igazolják, ám nekik sem megy mindig. Ebben a szezonban öt bajnokin maradtak gólképtelenek, ebből négyszer – DVSC, Szolnok, Győr, Szentlőrinc – idegenben és mindannyiszor ki is kaptak, vagyis vendégként azért vannak problémáik. A siófokiak viszont meglepetésre ebben a mutatóban jobban, ők csak három fordulóban nem tudtak betalálni és jó lenne, ha ez így is maradna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában