ökölvívás

2020.12.08. 09:04

Csak két versenyen léptek ringbe idén az ökölvívók

A koronavírus-járvány miatt idén csupán két versenyen lép(het)tek szorítóba a Vajmi Csaba vezette Ring SC Kaposvár bunyósai.

Fenyő Gábor

– Igencsak furára sikeredett az idei évjárat.

– 2020-ban csupán két versenyen vettünk részt. Egészen pontosan csak egyre utaztunk el, miután a tavaszról elhalasztott hagyományos Szalacska Kupának szeptemberben Nagyberkiben mi voltunk a házigazdái – kezdte Vajmi Csaba, a Ring SC Kaposvár alapítója, elnöke és vezetőedzője. – Egyedül csak októberben Debrecenbe a junior (15–16 évesek) és ifjúsági (17–18 évesek) női és férfi összevont országos bajnokságra tudtunk elutazni, ahonnan két aranyérmet hoztunk el a 46 kg-os Koloszár Vivien és testvére, az 54 kg-os Valentin révén.

– A serdülő (13–14 évesek) ob-n is lett volna aranyesélyesük.

– A 46 kg-os súlycsoportban érdekelt Horváth Krisztinának egyértelműen a dobogón lett volna a helye, de ezt sajnos az egész világot sújtó koronavírus-járvány miatt elhalasztották.

– Mint ahogy a többi rangos nemzetközi utánpótlás-viadalt is.

– Idén sem a serdülő, sem a junior, sem pedig az ifjúsági Európa-bajnokságot nem rendezték meg.

– A Juta Ring SC nem működik már, a Nehézatlétikai SE-nél pedig hobbiszinten foglalkoznak a bunyóval. Ma már csak a Vajmi Csaba vezette Ring SC Kaposvár, valamint a Farkas József irányította Lelle Fitnesz és Küzdősport Egyesület képviseli a somogyi színeket.

– Az az igazság, hogy nálunk is mondhatni teljesen kicserélődött a csapat; a koronavírus-járvány minket is alaposan megviselt és megtépázott. Most mintegy tucatnyi versenyzőnk van, akik azért szerencsére tudnak edzeni az Arany János utcai, volt Dózsa-edzőcsarnokban.

– Viszont vannak új edzők.

– Egészen pontosan edzők és sportoktatók. A somogyi megyeszékhelyen rendezett foglalkozásokon tizenegyen szerezték meg a minősítést, s közülük nyolcan kaposváriak. Az edzéseken egyébként egykori tanítványom, Nagy Géza segíti a munkámat.

– Annak idején a Süllős család mentette meg és karolta fel a nehéz helyzetű somogyi bunyót.

– Már bő egy éve nem találkoztunk... Gyaníthatóan sokkal súlyosabb gondokon kell most úrrá lenniük. Mindenesetre, amit eddig tettek a kaposvári, somogyi bunyóért, azért nagy és hálás köszönet.

 

Tizenegy utánpótláskorú bunyósuk feszíthetett büszkén a dobogón

A 2006-ban alapított Ring SC Kaposvárnak nem sokat kellett várnia az első nemzetközi sikerére. Az elmúlt majd másfél évtizedben 11 bokszolójuk 14 alkalommal állhatott fel a korosztályos Európa-, illetve világbajnokságokon a dobogóra.

A sort még 2008-ban Bogdán Dávid kezdte a serdülő En-n szerzett bronzérmével, majd öt év elteltével Banicz Vivien követte, aki megnyerte a junior Eb-t, a világbajnokságon pedig harmadik volt. A 2014-es évjárat Tóth Richárdé volt, aki bronzzal térhetett haza a junior Eb-ről, az ifjúsági olimpiai játékokon pedig hatodik lett. Ugyanebben az évben Szokol Fanni a junior, Petrovics Mátyás pedig a serdülő En-n lett bronzérmes. 2015-ben Petrovics Gabriella – ő egyedül csak nem saját nevelésű ökölvívó – a junior Eb-n szerzett aranyérmet, Károlyi Gabriellának pedig ezüst jutott. Egy évvel később Petrovics és Károlyi ismét felállhatott a dobogóra: előbbi ismét a juniorok, utóbbi pedig egy korosztállyal feljebb, az ifjúságiak mezőnyében szerzett most bronzot. 2018-ban aztán Bogdán Dorinának, rá egy évre pedig Koloszár Viviennek jutott a serdülő Európa-bajnokságon bronz. További nyolc alkalommal csúsztak le a dobogóról, s lettek végül ötödikek. Nevezetesen 2010-ben a junior Eb-n Júdás Róbert, 2014-ben a junior vb-n Tóth Richárd, ugyanebben az évben a junior Eb-n Mislai Kristóf, 2015-ben az ifjúsági vb-n és Eb-n Szokol Fanni, a junior Eb-n Kovács Márton, 2016-ban pedig a serdülőknél Lakatos Zsolt, míg a junioroknál Orsós Róbert zárt a korosztályos kontinensviadalon az ötödik helyen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában