2020.12.11. 17:38
Heinrich vezetheti a zalai együttest a Kaposvár ellen
A Zalakerámia ZTE KK együttese ellen folytatja a bajnoki alapszakasz küzdelmeit a Kaposvári KK alakulata.
Fotó: Lang Róbert
A szombat este 18 órakor kezdődő összecsapáson hazai pályán javíthat a somogyi együttes, amely eddig nem úgy szerepelt a pontvadászatban, ahogy szeretett volna. Az eddig lejátszott kilenc mérkőzésből mindössze két hazai találkozót nyertek meg Hendleinék, akik a tizenkettedik helyen állnak a tabellán. A szombati Zalaegerszeg elleni összecsapás azért is fontos, mert közvetlen riválisról, közel azonos szintű ellenfélről van szó. Épp ezért csak a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény a somogyi csapattól. Tudják ezt Zalában is, ezért újabb külföldi játékossal erősítették meg csapatukat. Ennek ellenére legutóbb közel harminc pontos vereséget szenvedtek otthonukban az Atomerőmű SE együttesétől. A zalaiak eddig hat találkozón léptek pályára. A horvát Ante Nazor vezetőedző csapata egyetlen győzelme mellett öt vereséget könyvelhetett el. Ennek tükrében óriási csata várható a Kaposvár Arénában szombat este 18 órakor kezdődő összecsapáson. Egy biztos, valamelyik alakulat elmozdul a holtpontról és végre megszakítja a hosszú hetek óta tartó vereségsorozatát.