röplabda

2021.02.09. 21:06

Aranyszettben jutott a négy közé a kupában a Diamant

Aranyszettben harcolta ki a legjobb négy közé jutást a női röplabda Magyar Kupában az 1. MCM-Diamant Kaposvár a címvédő Vasas Óbuda otthonában.

Molnár Gábor

A szezon eddigi legfontosabb mérkőzése várt az 1. MCM-Diamant KNRC együttesére, mely a Vasas Óbuda otthonában lépett pályára a női röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. Az első, somogyi megyeszékhelyen rendezett, mérkőzést a kaposváriak nyerték 3–1-re, így kedvező helyzetből várhatták a párharc második felvonását, s a lányok a fővárosban sem bíztak semmit a véletlenre.

Az első szettben fegyelmezetten és pontosan játszottak a somogyiak, akik végig irányítottak és 25–20-re nyertek. Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, az azerbajdzsáni center, Kharchenko szorgalmasan termelte a pontokat, Szűcs Kinga pedig védekezésben és támadásban is jeleskedett. A térfélcsere után is a Diamant diktálta a tempót, és az elején megszerzett előnnyel sikerült sokáig ügyesen sáfárkodni. De 18–14-es vezetésnél megtört a lendület, a hazaiak pedig megragadva az utolsó esélyt, a maguk javára tudták fordítani az eredményt.

A harmadik játékrészre egy láthatóan feltüzelt Vasas ment fel a pályára, de még a somogyiaknak sem volt okuk a szomorkodásra. Egymást érték a remek labdamenetek, és felváltva estek a pontok. A folytatásban a fővárosiak elléptek három egységgel, Nedeljkovics edző pedig rögtön időt kért. Matics beállása új színt hozott a játékba, de továbbra is a Vasas járt előrébb három-négy ponttal. Helics jó nyitásai megadták az alaphangot a felzárkózáshoz, és Kharchenko nem sokkal később ki is egyenlített. Matics pontjával már a Diamant vezetett (20–21), a hajrában azonban ismét a címvédő akarata érvényesült.

Helics blokkjával indult a negyedik szett, válaszként azonban öt hazai pont következett. A fővárosiak szinte minden kaposvári támadást kivédekeztek, Gamma-Popovics pedig igazi vezér volt a pályán. A vendégek keresték önmagukat és a sok hiba mellett csak egy-egy villanásra futotta az erejükből ezekben a percekben.

Az aranyszettre maradt tehát a döntés, és kétségtelenül a Vasas várta lélektanilag kedvezőbb helyzetből a kupanegyeddöntő utolsó felvonását. Itt azonban egy új összecsapás kezdődött, és a kaposváriak mindent beleadtak, aminek meg is lett az eredménye. A Diamant már az elején előnybe került és nem engedte ki a kezéből az irányítást: 7–11 után már nem volt megállás, és Matics pontja után elkezdődhetett az önfeledt ünneplés.

A csapat ismét történelmet írt, hiszen először jutott be a Magyar Kupában a legjobb négy közé.

Vasas Óbuda–1. MCM-Diamant Kaposvár 3–1 (-20, 22, 21, 22, aranyszett: 12–15)

Vasas Óbuda: Zernovic (17), Giota (11), Gamma (26), Török (17), Strunjak (7), Fábián (4). Csere: Juhár D. (libero), Kiss G. (-). Vezetőedző: Jakub Gluszak.

1. MCM-Diamant Kaposvár: Király-Tálas (3), Szűcs K. (11), Bodovics (1), Helics (28), Kliszura (9), Kharchenko (17). Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Kump A. (2), Matics (5), Kalmár V. (-), Szedmák (1). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában