kézilabda

2021.02.24. 20:18

Idegenben verték meg az Érdet

Nem a legjobb előjelekkel várhatta az Érd elleni mérkőzést a Siófok KC a női kézilabda NB I. 14. fordulójában, miután Gnonsiane Niombla, Andrea Kobetic sem tudta vállalni a játékot, Tomori Zsuzsanna pedig, miután pozitív lett a PCR-tesztje, így kéthetes karanténját töltötte. A Fleury Loiret elleni Európa-liga összecsapáson sérülést szenvedett Katarina Jezic szereplése is kérdés volt, végül ő vállalta a játékot. A sok hiányzó miatt több sajátnevelésű fiatal bekerült az érdiek elleni meccskeretbe.

Molnár Gábor

Fotó: NemA

Szikora védésével és Mazák-Németh góljával indult a találkozó, majd Szabó Kitti hétméteresből egyenlített. Hársfalvi, Böhme és Mazák-Németh is gyorsindításból szerzett gólt, így négy egységgel ellépett a kiválóan védekező SKC, Horváth Roland pedig időt kért. A rövid szünet jót tett a hazaiaknak, hiszen Paróczy találata után már csak egy volt közte, Mód révén pedig már az egyenlítés is összejött. A folytatásban szigorított védekezésén a balatoni gárda, s ezzel nem igazán tudott mit kezdeni a házigazda, így hamar visszaállt a négyes különbség, mely a félidő végére ötre nőtt. Az, hogy nem lett nagyobb, az annak volt köszönhető, hogy a siófoki játékosok többször is a lécet találták telibe, az érdiek ráadásul négy büntetőt is kaptak.

A fordulás után sem változott sokat a játék képe, a vendégek hátsó alakzata kiválóan működött és támadásban is sokkal hatékonyabbak voltak ellenfelüknél, így nőtt a két egylet közötti szakadék. Már kilenccel vezetett az SKC, amikor jött egy kisebb hullámvölgy, de Zdravko Zovko azonnal időt kért és rendezte a sorokat. A folytatásban is az történt a pályán, amit a balatoniak akartak, akik így könnyed győzelmet arattak az Érd Arénában.

Érd–Siófok KC 32–37 (14–19)

Érd Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Bóna Sz., Földesi Cs.

Érd: Györkös, Győrffy – Paróczy 1, Csáki 1, Kopecz 4, Fekete B. 5, Kiss-Walfisch 10, Szabó K. 6(6), Horváth D., Mód 4, Király R. 1, Kóka M., Sztankovics, Landi, Kovács B., Kiss D. Vezetőedző: Horváth Roland. Másodedző: Maurer Szandra.

Siófok KC: Szikora, Csapó Kincső – Böhme 4, Hársfalvi 8, Horacek 7, Jezic 3, Mazák-Németh 2, Such 1, Kiss N. 6, Lapos L., Tóth G. 6. Vezetőedző: Zdravko Zovko. Másodedző: Nikola Skoric.

A mérkőzés alakulása

3. perc: 1–3, 5. perc: 3–3, 8. perc: 4–4, 12. perc: 4–8, 15. perc: 7–9, 17. perc: 9–9, 20. perc: 10–11, 22. perc: 11–11, 25. perc: 11–14, 28. perc: 12–18, 30. perc: 14–19, 32. perc: 15–20, 35. perc: 15–21, 37. perc: 17–22, 40. perc: 18–24, 45. perc: 19–27, 27. perc: 21–28, 49. perc: 22–30, 52. perc: 25–32, 54. perc: 27–34, 57. perc: 29–35.

Kiállítások: 6 perc, illetve 8 perc. Hétméteresek: 6/6, illetve 4/2.Molnár Gábor

Címkék#SKC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában