kézilabda

2021.02.27. 20:50

Jezicéknek most sok volt ez a Fradi

Az erőviszonyoknak megfelelően megöltetés nélkül, fölényesen nyert a Fradi a tartalékos Siófok otthonában, akiknek ez volt az ötödik vereségük a bajnokságban. Az eredmény persze nem meglepő, egy olyan mérkőzés volt, mely már a kezdés előtt eldőlt…

Keszthelyi Zoltán

Fotó: NemA

A Fradi Csiszár-Szekeres, Schatzl, Pásztor, Háfra négyes nélkül állt fel, ám Elek Gábor Fradi edzője szerint így is többen voltak, mint a siófokiak. Igaza volt és még finoman fogalmazott a szövetségi kapitány, ugyanis az október végén, november elején „megnegyedelt” siófoki keretből ezúttal Kobetic, Niombla és Tomori mellett a két kapus Szikora és Csapó is kénytelen volt kihagyni a mérkőzést! A Bajnokok Ligája szereplő fővárosiak ellen így két fiatallal, a tizenkilenc éves Mistinával, illetve a márciusban tizenhat Krasznaival álltak fel a somogyiak! Az előbbi három védésnél járt mintegy huszonnyolc perc után, amikor érkezett Krasznai, akik fantasztikusan mutatkozott be; nyolc védéssel zárt huszonnégy lövésből! Emellett Lapos és Juhász is két találattal gazdagította élvonalbeli találatai számát. Más pozitívumot nehéz erről a találkozóról mondani hazai szemszögből…

A balatoniak nyolc percig voltak partiban a vendégekkel (5-5), innentől aztán érvényesült a papírforma, tizennégy perccel a lefújás előtt pedig már hússzal ment a Fradi (14-34), mely végül tizennyolccal nyert. Nem volt egy súlycsoportban a két együttes, amit a balatoniak 24 technikai hibája, illetve eladott labdája is jelez. Ebben most ennyi volt, nem több… Meg kell jegyezni – ahogy Zovko edző is mondta – a vendégek, megtisztelve őket végig, hatvan percen át a gázpedálon tartották a lábukat.

 

Siófok KC – FTC – Rail Cargo Hungária 20-38 (12-21)

Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, zárt kapuk. Vezette: Bócz, Wiedemann.

SKC: Mistina – Böhme, Kiss N. 7, Mazák-Németh, Tóth G. 2(1), Horacek 3, Hársfalvi. Csere: Krasznai (kapus), Jezic 3, Such1, Lapos 2, Aoustin, Juhász 2. Edző: Zdravko Zovko.

FTC: Janurik – Malestein 1, Klujber 8, Kovacsics 6, Behnke 1, Bölk 6, Márton 7. Csere: Bíró (kapus), Kovács A. 4, Szucsánszki 1, Kisfaludy 2, Stolle 2, Tóth M., Ballai. Edző: Elek Gábor.

Kiállítások: – , illetve 2(2) perc.

Hétméteresek: 1/1(1/1), illetve 2/0(1/-).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában