labdarúgás

2021.02.24. 20:31

Kezükben volt a lehetőség, de nem sikerült kihasználni

Közel volt a legjobb nyolc közé jutás a MOL Magyar Kupában, ám hiába játszott a hosszabbításban emberelőnyben a BFC Siófok, mégis elbukott a Debreceni VSC otthonában, a 123. percben született Varga fejesgólnak köszönhetően.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: Németh András

Bosszantó ez kupabúcsú, mert a rendes játékidőből kihozta a maximumot a BFC Siófok, mely a hosszabbításban végig emberelőnyben játszhatott! Az első félidő még nem volt rossz, persze ezt annak tükrében kell nézni, hogy már a tizedik percben Tischler vezetést szerzett a házigazdáknak, finoman szólva lesgyanús helyzetből. Kiss, Varjas és Szakály lövései jelezték a balatoni fölényt, utóbbi a kapufát találta el.

A szünetben négyet cserélt Waltner edző, akinek tanítványai a változtatás ellenére ebben a negyvenöt percben meglepő módon semmi veszélyt nem jelentettek a debreceni kapura, sőt, Szmola tartotta meccsben őket, mert Sós és Pintér beállításával a piros-fehérek nagyon feljavultak. A kilencvenedik percben aztán minden megváltozott! Előbb jött Pávkovics piros lapja, aki a tizenhatos előterében egy felívelt labdáért felugorva lerántotta Gaált, amiért megkapta második sárgáját, majd a sértett szabadrúgásból betekerte a labdát Gróf kapujába! Nagy lehetőséget kapott a BFC Siófok, hisz jött a hosszabbítás, amit végig emberelőnyben játszhatott! Nem élt vele… Nem látszott, hogy a balatoniak emberfórban vannak, ha Szmola nem véd remekül, mint például a 105. percben Sós bedobását követő Kinyik csúsztatásnál, vagy a 118. percben Bódi löketénél, már akkor hátrányba kerülhettek volna. A 123. percben aztán Szmola is tehetetlen volt, Kinyik középre centerezett labdáját Varga fejelte Deutsch mellett a kapuba! Ez volt a mérkőzés utolsó momentuma…

A találkozót látva nem túlzás kijelenteni, hogy sok áldozatot hozott a BFC Siófok a sikeres bajnoki szereplés érdekében. Hogy megérte-e, arra a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni vasárnapi, alsóházi rangadó végeredménye megfogja adni a választ!

– Örülök a továbbjutásnak, de bosszús is vagyok, hiszen saját magunknak tettük nehézzé ezt a meccset – értékelt Toldi Gábor, a DVSC trénere. – A rendes játékidőben eldönthettük volna a párharcot, de nem sikerült lezárnunk és jött a feketeleves. A hosszabbításban tíz emberrel is ellenfelünk fölé kerekedtünk, és bár kihagytuk a helyzeteinket, a legvégén sikerült megnyernünk a találkozót. Ez a szív diadala volt!

– Sajnálom, hogy nem láthatták a helyszínen a nézők ezt a kupameccset, mert nagyon izgalmas volt, fájó a kiesés, pláne, hogy egy utolsó másodperces góllal kaptunk ki – értékelt Waltner Róbert, a BFC Siófok trénere. – Büszke vagyok a csapatomra, hiszen akarattal és küzdeni tudással nemcsak most, de a DVSC elleni bajnoki meccsen is eltüntette a két csapat közti különbséget.

MOL Magyar Kupa – 9. forduló

Debreceni VSC – BFC Siófok 2–1 (1–0) – hosszabbítás után

Debrecen, Nagyerdei Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Oláh Gábor (Garai Péter, Márkus Tamás)

Debreceni VSC: Gróf – Poór (Szatmári, 123.p.), Kinyik, Pávkovics, Ferenczi J. – Varga J., Dzsudzsák (Baráth P., 63.p.) – Bévárdi (Sós, 46.p.), Bárány (Szécsi M., 35.p.), Bódi – Tischler (Pintér Á., 63.p.). Vezetőedző: Toldi Gábor.

BFC Siófok: Szmola – Kiss B. (Tömösvári, 66.p.), Jagodics (Horváth M., 46.p.), Izing, Deutsch – Tajthy T., Varjas (Gaál B., 46.p.) – Horváth P. (Hajnal G., 91.p.), Szakály A. (Cipf, 46.p.), György N. (Balogh B., 46.p.) – Elek B. Vezetőedző: Waltner Róbert.

Gólszerzők: Tischler (10.p.), Varga J. (123.p.), illetve Gaál B. (91.p.)

Kiállítva: Pávkovics (90.p. – második sárga lap után)

Címkék#BFC Siófok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában