2021.02.19. 22:10
Megvan az alapszakasz második helye
Visszavágott a Fino-Kaposvár tavaly októberi fővárosi vereségéért a MAFC-BME együttesének, s így bebiztosította a bajnoki alapszakasz második helyét.
Nem volt számunkra teljesen ismeretlen a Bp. MAFC-BME csapata; náluk játszik a Kaposvárról indult Szabó Barna Frigyes, s korábban a Fino csapatát erősítette Csoma Krisztián Ádám is. Három bolgár légióst – Vasilev Mihalev Georgit, Georgiev Yani Valerievet és Dimitrov Denimirt – tudnak a soraikban, s az a Nagy Péter, Pápai Péter edződuó trenírozza őket, akik pár éve még a Fino-Kaposvár színeiben játszottak. A visszavágás is hajtotta a játékosokat, hiszen tavaly októberben Budapesten maradtak alul először. Igaz, akkor hiányzott a vírusjárvány miatt a liberó Bozóki Bence. A mostani kaposvári találkozót viszont a marokkói Hamza Ouyachi volt kénytelen sérülés miatt kihagyni.
Fino-Kaposvár–Bp. MAFC-BME (Fotó: Muzslay Péter)
Nehezen lendültek csak játékba a küzdő felek, a nyitó játszma vége viszont egyértelmű volt. A második játékrészt is a vendég fővárosiak kezdték ugyan jobban, de hiába vezettek az elején három ponttal (2–5), gyorsan egyenlíteni tudott a házigazda Fino (7–7), a folytatásban pedig nem kegyelmeztek budapesti ellenfelüknek. Míg az első szettben az ukrán légiós Denys Veletsky, a második felvonásban az orosz Vitalij Melnikov volt csapata pontfelelőse: mindketten egyaránt hét pontot termeltek ekkor. A folytatás már kicsit körömrágósabbra sikerült, de ekkor is végig a Fino-Kaposvárnál volt az előny, ami a jó hajrának köszönhetően megnőtt a végére. A két külföldi légiósunk mellett az ugyancsak orosz Ilia Makarov és Horváth Kristóf is folyamatosan tűz alatt tartotta az ellen térfelét, a karmester Keen Cameron, Bögöly Gábor és a liberó Bozóki Bence is kivette a maga részét a MAFC elleni sikerből, s ha csak pár másodperc erejéig is, de Kiss Máté, Kalmár Ákos és Iván Gergő is pályára került. A fővárosiaknál az egykoron Kaposváron (is) játszott CsomaKrisztian Ádám tartotta a lelket a csapattársaiban, aki végül 16 pontig jutott.
Folytatás hétfőn este, amikor is a Kecskeméti RC elleni Magyar Kupa elődöntő első hazai felvonását rendezik.
Fino-Kaposvár–Bp. MAFC-BME 3–0 (18, 19, 21)
Kaposvár Aréna (zárt kapuk mögött). Vezette: Mezőffy, Adler.
Fino-Kaposvár: Keen (2), Bögöly (2), Makarov (9), Melnikov (13), Horváth K. (10), Veletsky (12). Csere: Bozóki Bence (liberó), Kiss M. (–), Kalmár Á. (–), Iván G. (–). Vezetőedző: Ruben Wolochin. Edző: Demeter András.
Bp. MAFC-BME: Denimir (2), Benkő (3), Szabó Balázs (4), Csoma (16), Georgiev (10), Kovács S. (2). Csere: Bene R. (liberó), Mihalev (2), Bakóczi (–). Vezetőedző: Nagy Péter. Edző: Pápai Péter.
A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 4–5, 10–7, 15–12, 20–14, 25–18 (21 perc).
2. játszma: 0–2, 2–5, 7–7, 10–8, 15–10, 16–14, 20–17, 25–19 (22 perc).
3. játszma: 5–4, 10–9, 15–13, 20–17, 25–21 (23 perc).