labdarúgás

2021.02.16. 09:22

Szakály Attila négy év után távozott a kaposváriaktól

Mint arról már lapunkban beszámoltunk közös megegyezéssel bontott szerződést a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Kaposvári Rákóczi FC együttesével Szakály Attila csapatkapitány. A középpályás négy éven keresztül erősítette a somogyi zöld-fehéreket, s a gárdával a harmad-, illetve a másod­osztályból is feljutott.

Klein Péter

Szakály Attila 2017 januárjában kötött szerződést az akkor még harmadik ligás Kaposvári Rákóczival. Az elmúlt négy évben 125 bajnoki, illetve nyolc Magyar Kupa-mérkőzésen húzta magára a zöld-fehérek mezét, s ezeken a találkozókon 17 gólt jegyez.

A jelenleg 28 esztendős középpályás a 2016/2017-es szezonban csatlakozott az NB III. Nyugati csoportjában szereplő Kaposvári Rákóczihoz, mellyel az első évben bronzérmet szerzett.

Szakály Attila már ekkor oszlopos tagja volt a csapatnak, amellyel a következő évadban már sikerült kivívnia a feljutást. A másodosztályban 31 mérkőzésen lépett pályára, s öt gólt szerzett a végül ezüstéremig jutó Rákóczi színeiben.

A feljutást követően az élvonalban is alapembernek számított és az első NB I.-es találata is Kaposvárhoz köti, hiszen azt a cukorgyári gödörben szerezte a Diósgyőri VTK ellen.

Szakály Attila az elmúlt években ráadásul számos alkalommal viselte a somogyiak csapatkapitányi karszalagját, így a neve szinte összeforrt a Kaposvári Rákóczival, melyet az átigazolási időszak utolsó napjaiban hagyott el, részben a klub körül kialakult vihar miatt.

Nem tud és nem is akar azonosulni azzal, ami a klubnál történt az elmúlt napokban. A zöld-fehérek csapatkapitánya nyílt levelében így köszönt el a szurkolóktól:

Tisztelt Rákóczi-szurkolók!

Ami az elmúlt napokban történt, azzal nem tudok és nem is akarok azonosulni, ezért kértem szerződésem felbontását. Nagyon rosszul kezeltük a kupabúcsút. Gyerekként viselkedtünk és pont a lényeg maradt el, hogy gratuláljunk a Tállya csapatának a továbbjutáshoz. Ezt ezúton kívánom megtenni, valamint sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

Az itt töltött idő alatt mindent megtettem a Rákócziért, a szívemen viseltem a csapat sorsát. Hosszas gondolkodás után döntöttem úgy, hogy nem szeretnék tovább maradni, mivel úgy érzem, az elmúlt napokban többször is jogtalan támadások érték a csapatot a sajtóban és a közösségi médiában. Több mint négy évet töltöttem el a Rákóczinál és csak a jóra szeretnék emlékezni. Arra, hogy a harmadosztályból az NB I.-ig segíthettem a csapatot. Arra, hogy az NB III.-as bajnoki cím után a szurkolóinkkal közösen ünnepeltünk, majd ugyanezt tettük a következő évben is, az NB I.-be jutásnál. Nagyon jó embereket, barátokat ismertem meg, mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni Kaposvárra!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában