kézilabda

2021.02.07. 18:38

Továbbjutott a Siófok KC az Európa-ligában FOTÓK!

Győzött a HC Dunarea Braila ellen hazai pályán a Siófok KC, így továbbjutott csoportjából az Európa-ligában.

Molnár Gábor

Fotó: Németh András

A HC Dunarea Braila együttesét látta vendégül a Siófok KC a női kézilabda Európa-liga negyedik fordulójában, az „odavágót” – kiélezett küzdelemben – a magyarok nyerték meg, melyért a románok vissza akartak vágni a Kiss Szilárd Sportcsarnokban. A hazaiaknál sérülés miatt Andrea Kobetic és Camille Aoustin sem léphetett pályára. Úgy vágtak neki a találkozónak a siófokiak, hogy tudták, ha bármilyen arányban nyernek, akkor a többi eredménytől függetlenül továbbjutnak a csoportjukból.

Nagy adok-kapokkal kezdődött a mérkőzés, de az előny a vendégeknél volt, egészen az ötödik percig, amikor is Tóth Gabriella hétméteresből egalizált, majd Horacek egy kíméletlen bombával előnyhöz juttatta csapatát. Nagy csata zajlott a pályán, mindkét fél nagyon akart, de emiatt sok hiba csúszott a támadásokba. Niombla és Jezic vezérletével, valamint Szikora remek hárításaival ellépett hárommal az SKC, de a Braila a félidő hajrájára feljött egy találatra. Az utolsó percekben azonban nagyon összekapta védekezését a balatoni gárda, mely az első harminc perc végére visszaállította a háromegységnyi vezetését. Mindenképpen ki kellett emelni Katarina Jazic teljesítményét, aki amellett, hogy száz százalékos mutatóval szerzett öt gólt, a védekezésből is vastagon kivette a részét. Akire kilépett, vagy éppen, aki szembe került vele, azt a horvát válogatott kézilabdázó megállította, kulcsszerepe volt abban, hogy az SKC vonulhatott nyugodtabban a szünetre.

 

A fordulás után több helyzetet is elpuskázott a Siófok; kilenc perc alatt mindössze egy gólt dobott, így a lehető legjobbkor jött Niombla lövése, mely után még egy kiállítást is kiharcolt. Szigorított védekezésen a házigazda, s ezzel nem tudtak mit kezdeni a románok. Hársfalvi, Such, Jezic és Niombla is betalált, így már 24–19 állt az eredményjelzőn. Érezhető volt, hogy elfáradtak a vendégek, a balatoniak pedig ráéreztek erre, s felőrölték riválisukat és fokozatosan növelték előnyüket. Kilenc perccel a vége előtt már nyolc volt közte, s ezzel el is dőlt az összecsapás, ahogy az is, az SKC továbbjutott a csoportjából.

A Siófok KC ezen a találkozón is bebizonyította, van tartása a csapatnak, mely komoly tényező lehet az Európa-ligában. Úgy nyerték meg a románok elleni találkozót, hogy két kulcsemberük sem léphetett pályára, ám csapatjátékkal tudták pótolni a hiányzókat.

Siófok KC–HC Dunarea Braila 31–24 (17–14)

Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Hofer F., Schmidhuber A. (osztrákok).

Siófok KC: Szikora, Csapó (kapusok) – Böhme 1, Hársfalvi 3, Juhász, Horacek 3, Jezic 8, Mazak-Németh, Such 2, Kiss 3, Niombla 5, Tomori, Lapos, Tóth 5 (5). Edző: Zdravko Zovko. Másodedző: Nikola Skoric.

HC Dunarea Braila: Serban, Nenezic (kapusok) – Udristioiu 5 (3), Balaceanu, Safta 2, Milic 2, Kanaval 6, Ichim, Cotet, Dache 3, Czeczi, Zamfirescu, Lima de Araujo 2, Epureanu, Dmitrovic 4. Vezetőedző: Neven Hrupec. Másodedző: Jovan Novakovic.

Hétméteresek: 5/5, illetve 3/3. Kiállítások: 8 perc, illetve 4 perc.

A csoport állása: 1. Siófok 7 pont (gólkülönbség: +20, 4 mérkőzés), 2. Braila 3 pont (gólkülönbség: -7, 4 mérkőzés), 3. Kubany 2 pont (gólkölönbség: 0, 2 mérkőzés), 4. Fleury 0 p (gólkölönbség: -13, 2 mérkőzés).

A játéknapon az orosz Kubany Krasznodar a csoportban sereghajtó francia Fleury Loiret Handball együttesét fogadta volna, ám a találkozót elhalasztották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában