úszás

2021.02.09. 09:20

Válogatottakkal tempóztak a Csik Ferenc Versenyuszodában

Az idén is versennyel kezdték az esztendőt az úszók. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola viadalán több mint háromszázan álltak rajtkőre.

Kun Zoltán

A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola Úszó Szakosztálya rendezte az idei első viadalt a somogyi megyeszékhelyen, a Csik Ferenc Versenyuszodában, A II. Kaposvár Kupa úszóverseny első fordulójában több mint háromszáz sportoló ugrott medencébe, hogy felmérje, hol tart a felkészülésben.

– A négy fordulóból álló pontgyűjtés első felvonására 25 csapat közel 320 versenyzője nevezett – árulta el Virovecz Richárd, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetőedzője. – A jó hangulatú versenyen válogatott sportolók is tiszteletüket tették. Burián Katalin, Cseh László és Németh Nándor is összemérte tudását a vetélytársakkal. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskolát 35 versenyző képviselte. Csapatunk szép eredményeket ért el. 9 arany-, 18 ezüst- és 16 bronz­érmet szereztek a sok pontszerző hely mellett. Az összesített csapatversenyben a sportiskola együttese az első helyen áll az első fordulót követően, 212 pontos előnnyel. A sok érem és pontszerző helyezés mellet nagyon fontos, hogy 54 egyéni csúcsot is úsztak a versenyzőink.

Az 1. MCM Diamant Adorján SE dobogós eredményei

200 fiú vegyes úszás, E-korcsoport: ...1. Szabó Zétény.

100 m fiú gyorsúszás: ...3. Kovencz Áron. 50 m fiú gyors­úszás, G-korcsoport: 1. Begovácz Péter. 50 m leány gyors, F-korcsoport: ...3. Tiszperger Szilvia. 50 m fiú mellúszás, G-korcsoport: 1. Begovácz Péter. 400 m fiú gyorsúszás, A-korcsoport: ...3. Lengyeltóti Bence. 400 m leány gyorsúszás, B-korcsoport: ...3. Győrffy Lili Anna. 400 m leány gyorsúszás, D-korcsoport: ...3. Juhász Anna. 100 m fiú hátúszás, E-korcsoport: 1. Szabó Albert Zétény., ...3. Begovácz Dániel. 100 m fiú hátúszás, F-korcsoport: 1. Begovácz Péter. 100 m leány hátúszás, F-korcsoport: 1. Tiszperger Szilvia. 200 m leány hátúszás, D-korcsoport: ...3. Juhász Anna. 50 m fiú pillangó, E-korcsoport: 1. Szabó Albert Zétény.

 

A Kaposvári Úszó SE dobogós eredményei

200 fiú vegyes úszás, E-korcsoport: ...2. Varga Bence. 50 m fiú gyors, E-korcsoport: 1. Varga Bence. 50 m fiú gyors, G-korcsoport: ...2. Antalicz Botond. 50 m leány gyors, F-korcsoport: ...2. Nagy Csenge. 50 m fiú mellúszás, E-korcsoport: 1. Varga Bence. 100 m fiú hátúszás, E-korcsoport: ...2. Varga Bence. 100 m fiú hátúszás, F-korcsoport: ...3. Csordás Roland. G-korcsoport: ...2. Antalicz Botond. 100 m leány hátúszás, E-korcsoport: ...3. Konecsni Lilla. 50 m fiú pillangó, E-korcsoport: ...3. Varga Bence. 50 m fiú pillangó, F-korcsoport: ...3. Csordás Roland. 50 m leány pillangó­úszás E-korcsoport: ...2. Konecsni Lilla.

A Marcali BÚSZSE dobogós eredményei

200 fiú vegyes úszás, F-korcsoport: 1. Detrich Viktor. 200 leány vegyes úszás, C-korcsoport: ...3. Detrich Luca. E-korcsoport: 1. Varga Izabella, 2. Hajdu Alexandra. F-korcsoport: 1. Szegedi Simon Zolna. 100 m leány gyorsúszás, C-korcsoport: ...3. Detrich Luca. 50 m fiú gyors, E-korcsoport: ...3. Detrich Viktor. 50 m leány gyors, F-korcsoport: 1. Szegedi Simon Zolna. 100 m leány mellúszás, C-korcsoport: 1. Detrich Luca. 50 m fiú mellúszás, F-korcsoport: 1. Detrich Viktor. 50 m leány mellúszás, E-korcsoport: ...2. Hajdu Alexandra. 50 m fiú mellúszás, F-korcsoport: 1. Szegedi Simon Zolna. 100 m fiú hátúszás, F-korcsoport: 1. Detrich Viktor. 50 m leány pillangóúszás E-korcsoport: 1. Varga Izabella. 50 m leány pillangóúszás F-korcsoport: 1. Szegedi Simon Zolna. 100 m leány pillangóúszás, C-korcsoport: ...3. Detric Luca.

A Nivomed SE Marcalidobogós eredménye

50 m leány pillangóúszás D-korcsoport: ...3. Borbély Imola.

A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola dobogós eredményei

– Kováts Alex: 200 m vegyes 1., 100 m mell: ...2.; Király Dániel: 200 m vegyes: ...3., 200 m hát 1.; Kakuk Koppány: 200 m vegyes: ...2., 100 m mell: ...2., 1500 m gyors: ...2.; Szombathelyi Péter: 200 m vegyes: ...3., 100 m gyors: 1., 200 m hát: ...2., 100 m pillangó: ...3.; Király Zsófi: 200 m vegyes: ...2., 100 m mell: ...2., 200 m hát: ...3., 1500 m gyors: ...2.; Kardos Eszter: 200 m vegyes: ...3., 1500 m gyors: ...3.; Turi Csenge: 200 m vegyes: ...2., 100 m mell: ...3., 100 m pillangó: ...2.; Marton Kitti: 200 m vegyes: ...3., 1500 m gyors: ...2.; Király Flóra: 200 m vegyes: ...2., 100 m gyors 1., 400 m gyors: ...2., 100 m pillangó: 1., 1500 m gyors: ...2.; Gulyás Fanni: 200 m vegyes: ...2., 100 m gyors: ...2., 100 m mell: ...3., 1500 m gyors: 1.; Harsányi Mátyás: 100 m gyors 1., 100 m pillangó: ...3.; Szántó Réka: 100 m gyors: 1.; Halmai Blanka: 100 m mell 1., 50 m mell: 1.; Maráczi Dorka: 100 m mell: ...3.; Ötvös Korina: 100 m mell: ...2., 200 m hát: ...3.; Korvicska Péter: 200 m hát: ...2.; Sárközi Szabolcs: 200 m hát: ...3., 1500 m gyors: ...3.; Pozsgai Ali Míra: 200 m hát: ...3.; Roznik Patrik: 1500 m gyors: ...3.

A II. Kaposvár Kupa Úszóverseny pontversenyének állása:

1. Kaposvári Sportközpont és Sportiskola (542 pont), 2. Dombóvári Sportiskola (331 pont), 3. Mohács Torna Egylet (292 pont), ...6. Marcali BÚSZSE (179 pont), 7. 1. MCM-Diamant Kaposvári Adorján SE (161 pont), ...10. Kaposvári Úszó SE (112 pont), ...16. (Nivomed Egyesület Marcali (45 pont), ...25. Ezüstpart SE Siófok (-).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában