2021.03.13. 20:47
Bronzéremért játszhat a Diamant Magyar Kupában
Kikapott az 1. MCM-Diamant Kaposvár a Békéscsabától a Magyar Kupa Budapesten rendezett final forujának elődöntőjében, így vasárnap 16 órától a bronzéremért lép pályára az UTE ellen.
Történelmi mérkőzés előtt állt az 1. MCM-Diamant Kaposvár a női röplabda Magyar Kupa – Budapesten, a Ludovika Arénában rendezett – final forurjában, hiszen már azzal is fennállása legjobb eredményét érte el, hogy bejutott a legjobb négy közé, ám egy esetleges továbbjutással még ezt is meg tudta volna fejelni. Az ellenfél az a SWIETELSKY-Békéscsabai RSE volt, mely a bajnoki alapszakaszt a második helyen zárta és pontvadászatban kétszer is legyőzte a somogyiakat. Többek között emiatt is vissza akartak vágni a kaposváriak, de a tét is pluszmotivációt adott nekik.
Békéscsabai RSE-Diamant Kaposvár (fotó: Muzslay Péter)
Nagy elánnal kezdte mindkét fél a mérkőzést, ám az előny a csabaiaknál volt, akik Drpa ütésével öt egységgel elhúztak, Szasa Nedeljkovics pedig azonnal időt kért. A rövid játékmegszakítás után magukra találtak a somogyiak és közelebb lopóztak ellenfelükhöz, sőt egy hiba után már csak egy volt közte, egy jó blokk eredményeként pedig már 16–16 állt a táblán. A hajrában azonban több hiba is becsúszott a Diamant játékába, ezt pedig a BRSE könyörtelenül kihasználta és bezsebelte első részsikerét.
A második szett elején az történt a pályán, amit a viharsarkiak akartak, 10–6-nál a „vendégek” szabadkai mestere magához is hívta egyletét. Foggal, körömmel küzdöttek a kaposváriak, s a szett végéhez közeledve, hála Kharchenko szép megmozdulásaink, egy egységre feljöttek. A folytatásban azonban ismét a Békéscsaba akarata érvényesült, mely így behúzta második részsikerét is.
A harmadik etap elején úgy tűnt, magukra találtak a somogyiak, de hiába vezettek már öt ponttal is, riválisuk visszajött a meccsbe, sőt 17–17-nél egy Drpa-bombával egalizált is. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy rosszul fogadott az MCM, így nem tudott hatékony támadásokat vezetni és ismét sok hiba csúszott a játékába. A felvonás hajrájához kart karba érkezett a két együttes, s a rendkívül kiélezett végjátékot – négy szettlabdát is hárított a Diamant – a békéscsabaiak bírták jobban idegekkel, így megnyerték a játszmát és a mérkőzést is, s ezzel bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe. Az aranycsatában az a Fatum Nyíregyháza vár majd Pekárikékra, akik 2–0-ról fordítottak az UTE ellen a másik elődöntőben.
SWIETELSKY-Békéscsabai RSE–1. MCM-Diamant Kaposvár 3–0 (20, 19, 26)
Budapest, Ludovika Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Jámbor T., Horváth M.
SWIETELSKY-Békéscsabai RSE: Vander Weide (10), Pekárik (12), Drpa (15), Glemboczki (8), Grudina (11), Koseková (2). Csere: Molcsányi (libero), Csicsics (-), Zhidkova (1). Vezetőedző: Tóth Gábor. Másodedző: Alen Bektasevic
1. MCM-Diamant Kaposvár: Bodovics (4), Helics (14), Kliszura (10), Kharchenko (14), Király-Tálas (4), Szűcs K. (4). Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Kump (-), Matics (2). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics. Másodedző: Böcz Dávid.
1. játszma: 2–0, 3–2, 5–4, 8–7, 12–8, 14–9, 14–12, 15–14, 17–17, 20–17, 20–19, 23–19, 25–20 – 26 perc.
2. játszma: 2–2, 5–4, 7–5, 10–6, 11–9, 13–11, 15–12, 16–13, 18–13, 19–15, 19–17, 21–18, 23–18, 25–19 – 27 perc.
3. játszma: 2–1, 4–4, 4–7, 4–10, 6–11, 8–14, 10–15, 17–15, 17–17, 19–19, 21–21, 21–23, 22–24, 25–25, 28–26 – 33 perc.
A másik mérkőzésen: UTE–Fatum Nyíregyháza 2–3 (24, 23, -13, -19, -8). A döntőben: Fatum Nyíregyháza–SWIETELSKY-